Ígéretek és viták a világcsúcson

Az összedőlt abruzzói város polgármestere nem engedte meg, hogy az áprilisi földrengés óta sátrakban élő lakosok gatyára vetkőzve tiltakozzanak Michelle Obama és a többi first lady látogatása alatt. Legatyásodott világról beszéltek a G8-ak csúcsának tegnapi/csütörtöki második napján az éhezés ellen küzdő szervezetek is.

L'Aquilából jelenti kiküldött tudósítónk

"Bugyi helyett táblát tartottunk a magasba, the last lady-felirattal, mert utolsóknak érezzük magunkat!" - magyarázta Fosca, a l'aquilai tábor lakosa, aki tucatnyi nőtársával így tiltakozott az elnökfeleségek romkörútja alatt. "Hozzájuk legalább elmentek, rólunk elfeledkeztek!" - panaszolták Roióban és San Pióban. Az áprilisi földrengés sújtotta 44 településen nem értik, a politikusok a sátortáborok helyett miért a műemlékekre voltak kíváncsiak. Egyedül a teljesen házak nélkül maradt San Eusanióban (az aszszonyok) kaptak elégtételt, ide a sátormozit ajándékba hozó amerikai színész George Clooney látogatott el. Az abruzzóiak megnyugtatására szólt tehát a Silvio Berlusconi által ígért újabb szakértői G8-csúcs, még az év vége előtt, a természeti csapások megelőzéséről. "Három napig volt munkánk, de most vége a csúcsnak, és megint nem tudjuk, mihez kezdjünk" - mondta az újságírókat szállító buszvezető.

A világ 44 politikusát látta vendégül tegnap este az olasz államfő is, de hiába a közös fogadások, a csúccsal egy időben rendezett Junior G8 fiataljaival készült fotók és a brazil válogatottnak az a meze, melyet az amerikai elnököt lelkesen üdvözlő Ignacio Silva de Lula ajándékozott Barack Obamának - a G8-ak első napi nyilatkozatai után a G5-ökkel, Egyiptommal és a legnagyobb gazdaságok fórumával 17-re bővült második ülésnapon már nehezebben ment a megegyezés.

A nagyok által elfogadott klímanyilatkozatból csak a két Celsius-fokra korlátozott felmelegedési határ maradt meg: nemcsak az ENSZ-főtitkár, Ban Ki Mun, hanem a környezetvédők is megvalósíthatatlannak nevezték ("az Everestet nem lehet egy nap alatt megmászni" - fogalmazott a WWF olasz csoportja). Kína és India is lehetetlennek tartotta, hogy 2050-re teljesítse az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 50 százalékkal való csökkentését.

Megosztattak voltak a világkereskedelem liberalizációjáról szóló dohai tárgyalások lezárásának határidejét illetően is. A tárgyalóterem és az újságírók között háttér-információkat szállító tanácsadók, serpák szerint a szeptember végi pittsburghi G20 "előtt még történhet fordulat". "A kudarcba fulladt tavalyi FAO-csúcs ismétlődik meg, senki sem akar engedni saját érdekeiből! Egymilliárd ember éhezik, és a világ vezetői szavakkal etetik őket" - kommentálták a nemzetközi humanitárius szervezetek. Pénteken az afrikai államok következnek újabb nyilatkozattal az ivóvízhez való hozzájutásról, és az éhezés elleni küzdelemről. "A kérdés még mindig ugyanaz, mi a jobb, ha megesszük a kukoricát, vagy ha üzemanyagot gyártunk belőle?" - hangsúlyozta lapunknak Marco Del Ponte, az Action Aid igazgatója. A nemzetközi civil szervezetek tegnapi bizonyítványosztása szerint a világ vezetői eddig elégtelenre állnak, és egy nap nem lesz elég a pótvizsgára.

Az egész napos zárt ajtók mögött tartott klímatanácskozásról a vezetők rövid nyilatkozatot adtak a sajtónak. Barack Obama:

Megtették az első lépest az ENSZ decemberi klímakonferenciája felé.

A legfontosabb, hogy ne cinizmussal közelítsük meg a kérdést.

A 17 résztvevő közötti különbségek természetesek, a globális recesszióban meg nehezebb megállapodni.

A fejlett államok mutassanak példát, az USA elkötelezettje az ügynek, ő személyesen áll ki a tiszta energiára épülő gazdaság ügye mellett.

Ausztráliában tudományos intézet kutatja majd a üvegházhatást okozó gázok visszaszorítasának lehetőségét.

Az Oxfam jótékonysági szervezet aktivistái a csúcs résztvevőit parodizálva falják a spagettit Rómában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.