Scud rakétákkal üzent Phenjan
A kínai eredetű Haiying (jelentése Selyemhernyó) típusú rakéták indítását még lehetett az állítólagos hadgyakorlattal magyarázni, a tiltott ballisztikus rakéták szombati kilövése viszont politikai üzenetet takar. Az Egyesült Államok július 4-i nemzeti ünnepén végrehajtott erődemonstráció ugyanis a "koreai kérdés" állandó napirenden tartását akarja kizsarolni az Obama-adminisztrációtól.
A szöuli kormányzat még nem tudta pontosan beazonosítani a szombaton kilőtt rakéták típusát, de valószínűleg szovjet technológiájú Scud, vagy azokból továbbfejlesztett Rodong típusú támadóeszközök voltak. Valamennyi rakéta 400-500 kilométer megtétele után a tengerbe csapódott, ami a szöuli kormányzat szerint arra utal, hogy az észak-koreaiak szándékosan lerövidítették a röppályát, hogy a rakéták találati pontosságát ellenőrizhessék.
Az észak-koreai rakétatesztelés azt mutatja, hogy a távol-keleti ország által előállított Scud-klónok találati pontossága sokat fejlődött. A hét kilőtt rakéta nagyjából ugyanazon a helyen csapódott a tengerbe, ráadásul közülük három szokatlanul nagy sebességgel repült. A szöuli kormányzat névtelenséget kérő illetékesének tegnapi közlése szerint az utóbbiak valószínűleg a Scudokból továbbfejlesztett Rodong rakéták voltak. Észak-Korea becslések szerint nagyjából ezer ballisztikus rakétával rendelkezik: ezek közül 700 Scud, valamint kb. 320 Rodong típusú.
Számos Korea-szakértő véli úgy, hogy a politikai erődemonstráció mellett az észak-koreai rakétakilövések kereskedelmi célokat is szolgálnak. A KNDK ugyanis a kilencvenes évek óta a harmadik világ egyik legnagyobb rakétaszállítója lett: exportáltak Iránba, Szíriába, Líbiába, Jemenbe, valamint Egyiptomba is. A rakétaeladásokból származó konvertibilis valutabevétel a távol-keleti ország költségvetésének nagyon fontos részét képezi.