Moszkvába várják Obamát

Az amerikai elnök a nézeteltéréseket sem titkoló nyilatkozatokkal ment elébe oroszországi és vatikáni tárgyalásainak. Obama egyhetes körútján felkeresi Afrikában Ghánát is.

Nyolc-kilenc óra közös tárgyalást tervez Barack Obama amerikai elnök orosz kollégájával, Dmitrij Medvegyevvel a jövő hét elején. A vasárnap kezdődő, Moszkvát, Olaszországot, a Vatikánt, valamint Ghánát érintő egyhetes út programjában Vlagyimir Putyinnak, akit sokan Amerikában is az orosz hatalom tényleges birtokosának tartanak, másfél óra jut.

Obama egy csütörtöki interjúban maga is azt mondta: az exállamfő-miniszterelnök "továbbra is nagy befolyással bír", de egyben feltűnően éles megjegyzést tett Putyinra, amikor úgy fogalmazott: egyik lábával még a múltban áll. Egyben megdicsérte - Putyin kárára - Medvegyevet, "aki érti, hogy idejétmúlt a régi, hidegháborús megközelítés az amerikai-orosz kapcsolatokban." Ezzel párhuzamosan - a Kreml közleménye révén - Medvegyev országa készségét fejezte ki a kétoldalú kapcsolatok javítására, és úgy ítélte meg, "az Obama elnök vezette adminisztráció azt mutatja: hajlandó változtatni a helyzeten, és hatékonyabb, megbízhatóbb, végső soron modernebb kapcsolatokat építeni."

A két politikus három hónappal ezelőtt, Londonban már találkozott egymással. A moszkvai megbeszéléseket követően várhatóan bejelentést tesznek a Start-I hadászati fegyverzetkorlátozási szerződés megújításával kapcsolatban.

Az eredeti, 1991-es szerződés idén decemberben lejár, és az amerikai szenátusnak a nyár végén már látnia kellene a szöveget, hogy időben ratifikálhassa. Obama nemrég megfogalmazta az atomfegyvermentes világ eszményét. Ezzel együtt komoly bírálói is vannak az oroszok tekintélyét emelő washingtoni közeledésnek. "Kevés kár származik belőle, ha felesleges atomfegyverekről folytatott tárgyalásokba bocsátkozunk, mert semmi nem forog kockán, aminek következménye lenne.

De Obama, úgy tűnik, még azt sem érti meg, hogy ez a tárgyalás ajándék az oroszoknak, akik számára az anakronisztikus, Reagan-korabeli Starthoz való visszatérés az amerikai-szovjet csúcsok dicsőségét hozza viszsza" - írta korábban Charles Krauthammer, Amerika egyik legbefolyásosabb publicistája. Feszültségpontnak ígérkezik, hogy az oroszok a nukleáris robbanófejek, illetve hordozóeszközök csökkentését összekapcsolják a Kelet-Közép-Európát (Csehországot és Lengyelországot) is érintő, a Bush-korszakban legalábbis még élő amerikai rakétavédelmi tervek felülvizsgálatával.

Obama a hét második felében, az olaszországi L'Aquilában részt vesz a G8-csoport országainak csúcsértekezletén, pénteken pedig XVI. Benedek pápával találkozik. (Sz. L. L.)

Asszad meghívta az amerikai elnököt

A diplomáciai csatornákat megkerülve a Sky News adásában jelentette ki Bashir al-Asszad elnök, hogy bármikor szívesen látná Szíriában az amerikai elnököt, jelenti londoni tudósítónk, R. Hahn Veronika. A szíriai elnök gesztusa válaszként értékelhető a Barack Obama által nyújtott békejobbra és a minapi bejelentésre, hogy az USA négy év után nagykövetet küld Damaszkuszba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.