Már Kínának is kínos Észak-Korea

Az erőfitogtatással soha nem tapasztalt nemzetközi karanténba taszíthatja magát Észak-Korea. Már Kína is felülvizsgálja szolidáris álláspontját.

Úgy tűnik, hogy a május végén lezajlott észak-koreai kísérleti atomrobbantás és a folyamatos erődemonstrációk sosem tapasztalt elszigeteltségbe sodorják a phenjani rezsimet. Az ENSZ BT határozata alapján a nemzetközi közösség már nemcsak a tengeri úton Észak-Koreába tartó szállítmányokat ellenőrzi majd, hanem a szárazföldi úton - tehát Kínán és Oroszországon keresztül - érkező konténerek is vizsgálat alá kerülnek. Ezzel párhuzamosan Dél-Korea bejelentette csatlakozását a tömegpusztító fegyverek elterjedését gátló nemzetközi kezdeményezéshez, míg Japán teljes körű kereskedelmi embargót hirdetett.

Phenjan nukleáris tevékenysége a Koreai-félsziget amúgy is ingatag biztonsági helyzetét még bonyolultabbá tette - írja a China Daily angol nyelvű kínai lap kommentárja. A pekingi döntéshozók hagyományos szolidaritása a phenjani rezsim iránt 2006 októberében vált ingataggá, amikor a KNDK végrehajtotta első nukleáris próbarobbantását. Az elmúlt hónapokban lezajlott erődemonstrációt pedig már több kínai szakértő is az ország biztonságát fenyegető eseményként értékelte. A China Daily szerint a kínai határvidéktől nem túl messze lezajlott robbantás ökológiai és humanitárius katasztrófát is okozhatott volna a sűrűn lakott régióban.

Mindez arra készteti a pekingi döntéshozókat, hogy - a mindenkori kínai nemzeti érdekeknek megfelelően - felülvizsgálják korábbi szolidáris álláspontjukat. Korea-szakértők egyetértenek abban: egyedül Kínának van lehetősége arra, hogy a kőolajszállítások felfüggesztésével tényleges nyomást gyakoroljon a KNDK-ra. Ugyanakkor Csang Tu-seng (Zhang Tuosheng), a Kínai Nemzetközi és Stratégiai Tanulmányok Alapítvány kutatója úgy véli, hogy a nukleáris fegyverekkel rendelkező KNDK, valamint az összeomló KNDK egyaránt beláthatatlan következményekkel járhat Kína számára. Az ország északkeleti részén már most is több százezerre tehető az észak-koreai menekültek száma, a rezsim összeomlása esetén pedig a nehezen ellenőrizhető határszakaszokon keresztül többmilliós áradat indulhat meg.

Lankad az észak-koreai katonák ébersége
Lankad az észak-koreai katonák ébersége
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.