Stockholmba utaztak szerdán az Európai Bizottság tagjai, hogy a július elsejétől elnöklő svéd kormánnyal tanácskozzanak a fél év teendőiről. Barroso bizottsági elnök és Reinfeldt miniszterelnök is a válságkezelést és a koppenhágai klímatárgyalásokat emelte ki. Ám mindketten kitértek arra az intézményi válságra is, amelyet a lisszaboni szerződés és a róla rendezendő újabb ír népszavazás körüli bizonytalanság okoz. Minél előbb oldódik meg a helyzet, minél előbb megkezdődhet a bizottsági elnök megerősítése és az EU-biztosok kiválasztása, annál jobb. Barroso szeretne ismételni, a svédek viszont attól tartanak, hogy a brüsszeli huzavona még jobban elidegeníti a polgárokat az Európai Uniótól.

Ugyanezt hangoztatta Guy Verhofstadt volt belga kormányfő is az Európai Parlamentben, most már mint a liberális frakció vezére. Kifejtette: az állam- és kormányfők csúcstalálkozója csak szándékot fogalmazott meg Barroso újrajelölésével kapcsolatban, így formális előterjesztés híján a júliusi parlamenti alakuló ülésen nem is szavazhat az EP a portugál politikus kinevezéséről. A hivatalos jelöltnek egyébként is programot kellene ismertetnie. Verhofstadt széles Európa-párti koalíciót javasolt a törvényhozásban, vagyis kizárta az együttműködést a szkeptikusokkal és a szélsőjobbal. A liberálisok eddigi vezetője, a brit Graham Watson az EP elnöki székére pályázik.

A svédek aggodalmait növelő brüsszeli belterjes politizálás is oka lehet annak, hogy harminc év és hat közvetlen európai választás után a részvételi arány 62 százalékról 43 százalékra esett a júniusi európai voksoláson. Jo Leinen német szocialista EP-képviselő az intézményi zűrzavart és a választók elidegenedését használta ki arra, hogy ismét elővegye a reform gondolatát. A júniusi erőpróba megint bizonyította: a nemzeti pártok által állított nemzeti jelöltek az egyes nemzetek ügyeiről vitáztak, nem pedig európai kérdésekről. A választási törvények is eltérőek, a szavazás több napig tart.

Leinen viszont felveti, hogy két listát kellene összeállítani: egyet az európai pártok tennének a polgárok elé, egyet a helyi politikai erők, méghozzá időben, s nem néhány héttel a választások előtt. A szavazók két voksot adhatnának le, és így növelnék az EP legitimitását. Az európai pártoknak meg kellene nevezniük jelöltjüket az Európai Bizottság (azaz az európai kormány) élére, és világossá tenni, hogy mi a következménye a politikai erőeltolódásnak.