Bajnai szerint át kell gondolni a találkozót

Július elejére tervezett találkozóm budapesti partneremmel, Bajnai Gordonnal attól függ, mikor erősíti meg a végleges időpontot a magyar fél. Csak tőlük függ, mikor kerül sor az eszmecserére. Többször hangsúlyoztam, hogy a magyar kormányfővel bármikor, bárhol és bármiről hajlandó vagyok tárgyalni - közölte újságírókkal Robert Fico kormányfő. Az államnyelvtörvény módosításával kapcsolatos magyarországi kifogásokról annyit mondott: Szlovákiának saját érdekeit, s ennek részeként az államnyelvet kell védenie. - Nincs ok az elmúlt napok magyarországi reakcióira, mert semmi különlegeset és szokatlant nem vittünk végbe - vélekedett Fico.

Bajnai Gordon magyar miniszterelnök szerint az államnyelvtörvény súlyosan árt a szlovákiai magyaroknak és a szlovák-magyar kapcsolatoknak is. Bajnai hozzátette: át kell gondolni, hogy mikor van értelme a kétoldalú kormányfői találkozónak. - A két ország közötti alapszerződés és több nemzetközi szerződés betűjével és szellemével is több helyen ütközik a szlovák nyelvtörvény - hangsúlyozta a miniszterelnök Budapesten.

Miroslav Lajcák nem zárja ki, hogy a magyar fél lemondja a szlovák miniszterelnök tervezett hivatalos budapesti látogatását. A szlovák külügyminiszter szerint ezzel megerősítést nyerne az a Magyarország által már évek óta használt forgatókönyv, miszerint megegyezés születik a látogatásról, majd azt valamilyen ürüggyel a magyarok lemondják. "Évek óta politikai probléma fogadni a Szlovák Köztársaság kormányfőjét, mert ez belpolitikailag bonyolult, amit azonban nekik kell megoldaniuk" - mondta a külügyér.

A témát ismerő szakértők szerint ilyen körülmények között ősznél előbb semmiképpen sem lehetséges a kormányfői találkozó.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.