Egyébként az elnökválasztás mind a négy jelöltjét előzőleg jóváhagyta az Őrök Tanácsa, ezért a rendszerváltás, egy valódi forradalom lehetősége fel sem merült. Ráadásul ma úgy tűnik, hogy a tüntetések lassan elhalnak, és bár valóban voltak halottak, egy felkelés brutális leverése jóval nagyobb véráldozattal jár, mint amit az utóbbi napokban láttunk.

Az igazi kérdés, hogy mi zajlik a háttérben, ki kerekedik felül a kulisszák mögötti hatalmi harcban. Mintha maga az iráni vezetés sem tudná, hogy mit kezdjen a kialakult helyzettel: Ali Hamenei ugyan közölte, hogy a választások eredménye megkérdőjelezhetetlen, ám az Őrök Tanácsa mégis hajlandó volt a szavazatok egy részének újraszámlálására, sőt elismert bizonyos szabálytalanságot (igaz, végül arra jutott, hogy azok nem voltak jelentősek).

Nemzetközi Irán-szakértők szerint a valódi küzdelem Hamenei legfőbb vallási vezető és Ali Akbar Rafszandzsani korábbi elnök (most a befolyásos Szakértők Tanácsának feje) között zajlik. Úgy hírlik, hogy Rafszandzsani keresi a lehetőségét, hogy a legfőbb vallási vezetőt eltávolítsa (erre az iráni alkotmány 111-es paragrafusa lehetőséget ad), és funkcióit egy különleges tanács vegye át. Az elnökkel egyébként a papság egy része is elégedetlen, felróják neki, hogy nem tudta rendbe hozni a gazdaságot, és provokatív nyilatkozataival (például Izraelről) nemzetközi szinten minduntalan pellengérre állította országát.

A nyugati sajtó talán kissé túlzott várakozásait azzal magyarázza N. Rózsa Erzsébet, hogy a választások előtt soha nem látott mértékben mobilizálódott az iráni társadalom. Ráadásul van egy megegyezési kényszer nyugati részről is, hiszen az iraki és az afganisztáni helyzet vagy a nukleáris kérdés rendezése Irán nélkül elképzelhetetlen. Ahmadinezsad provokatív stílusával azonban nemigen lehet mit kezdeni. De látni kell azt is, hogy ha Ahmadinezsad helyére mondjuk Muszavi kerülne, attól az iráni kül- és belpolitika legfeljebb hangsúlyaiban és főképp retorikájában változna meg.