Az utóbbi egy-két hétben több olyan eset történt, amely megrázta a francia közvéleményt: tanárra késsel támadó diákról, egyre durvább diákok közötti összecsapásokról hallani, elsősorban az amúgy is rengeteg szociális problémával küzdő külvárosokból. Az európai parlamenti kampány hajrájában a kormánypárt (UMP) újra elővette a közbiztonság kérdését, mely már 2007-ben is a választási küzdelem legfontosabb témája, egyúttal a jobboldali győzelem egyik kulcsa volt. Az UMP vezetője, Xavier Darcos, aki a társadalmi kapcsolatokért is felelős miniszterként közvetlenül is érintett a kérdésben, azonnali intézkedéseket követelt. Azaz, minden francia közoktatási intézményben elektronikus kapu felszerelését, törvényben rögzített jogot az intézmények vezetőinek a diákok táskáinak átkutatására és "gyors reagálású" egységek felállítását, melyek közbeléphetnek az erőszak kirobbanása esetén.

A miniszter tervei (noha a közvéleményben népszerűnek tűntek) ellenállást váltottak ki az intézmények dolgozói részéről. Maga a kemény rendpártiságáról híres igazságügy-miniszter asszony, Michelle Alliot-Marie, is úgy fogalmazott, hogy "nem lehet minden iskolába egy rendőrőrsöt állítani", az érzékeny negyedek tanárai pedig egyértelműen leszögezték, hogy a miniszter tervei (azaz a motozás, és a detektoros kapuk rendszeresítése) csak tovább rontanák az iskolai hangulatot.

Az iskolai erőszakot vizsgáló kutatások is őket támasztják alá: az intézményekben történő verekedések, más erőszakos cselekmények mindössze egy százalékában van szó fegyverekről is (elsősorban késekről), tehát a detektoros kapuk felszerelése nem tűnik túl célravezetőnek. Ezek a kutatások azt is leszögezik, hogy a most rendelkezésre álló eszközök (kizárás, rendőrségi feljelentés, a szülők behívása stb.) részben elegendőek: az ilyen eseteknek csak hét százalékában nem követi az erőszakos cselekményt valamiféle iskolai vagy akár jogi retorzió.

Darcos politikai indíttatású terveit minden érintett elutasította, csak a jobboldali szülői szervezet támogatását sikerült megszereznie. A baloldal egyértelműen a létező szociális probléma kampánybéli kihasználásával vádolta a minisztert és azzal, hogy a jól ismert "Sarkozy-módszert" alkalmazza ismét, azaz egy társadalmi problémára nem szociális, hanem rendpárti, represszív válaszokat keres. A miniszter ezt ugyan visszautasította, de hozzátette, hogy "minden politikai erőnek valahogy mozgósítani kell választóit".

Túl a politikai adok-kapokon, az egyre kilátástalanabb helyzetben levő külvárosokban létező probléma a reménytelenségből fakadó erőszak terjedése, természetesen az iskolákban is. Ráadásul nemcsak az érzékenynek minősített területek száma emelkedik drasztikusan (jelenleg 911 ilyen területet tartanak nyilván), hanem az egyes "cité"-kben lakó embereké is : manapság négy és fél millió ember él érzékeny területen és a diákok 20 százaléka jár ilyen terülteken levő iskolákba. A baloldali kormányok már a nyolcvanas években bevezették a külvárosok többletforráshoz való juttatásának rendszerét és az érzékeny területek iskolarendszerének a fejlesztését (többletjuttatások az itt dolgozó pedagógusoknak, civil segítők alkalmazásának állami finanszírozását stb.) is. A jobboldal 2002-től kezdve a támogatások megnyirbálásával párhuzamosan a kerületek "biztonsági költségének" hihetetlen mértékű megnövekedését választotta. Az érzékeny negyedek közbiztonsága, ideérte az iskolákat is természetesen, azonban ettől nem javult.

Az ezekben az iskolákban dolgozó tanárok, civil segítők is elsősorban a represszió helyett a dialógus szerepét hangsúlyozzák. Ahogy Muriel, egy lille-i külváros tanára fogalmazott: "Elmegyek a diákjaim nagymamájának születésnapjára, mindenkinek megvan a mobilszámom, bármikor felhívhatnak, ismerem a családjukat. Ez sok időt igényel persze, de nincs más választásom".

Verekedés az honfleur-i iskola udvarán