Németh: Nem a követségeken kell spórolni

Nincs szó arról, arról hogy kormányra kerülése esetén a Fidesz automatikusan újranyitná a most bezáró magyar külképviseleteket. Ugyanakkor a párt fenntartja magának a jogot, hogy a külképviseleti struktúra majdani felülvizsgálata keretében visszaállítsa a képviseleteket, amelyeket szükségesnek ítél - mondta lapunk érdeklődésére Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, a párt külpolitikai kabinetjének vezetője.

Bizonyos átalakításokat Németh Zsolt is indokoltnak vél, így például a nemzetközi szervezetekhez akkreditált képviseletek összevonását. Ám az átszervezéseket szerinte összességükben nem a költségvetési, hanem a magyar külpolitikai érdekérvényesítési szempontoknak kellene alárendelni. Márpedig a kormány most az előbbi megfontolásból szánta rá magát a megszorításokra.

Németh értetlenségét fejezte ki amiatt is, hogy kétmilliárdos megtakarítás miatt a kormány ilyen lépésre szánta magát, hiszen az említett összeg mindössze egy kilométer autópálya megépítésének a költsége. Ezzel szemben a károk aránytalanul nagyobbak. - A bezárások nem látszanak alkalmas eszköznek a takarékoskodásra. A spórolást azzal kellett volna kezdenie a Külügyminisztériumnak, hogy nem fizet a nagyköveti posztra távozó külügyminisztériumi felső vezetőknek jelentős végkielégítéseket. Az is nonszensz, hogy a külügyi költségvetés kétharmadát a személyi kiadások teszik ki - hangoztatta.

Érzéketlenségnek mondta Németh Zsolt, hogy az intézkedések különösen súlyosan érintik a nyugati magyar diaszpórát. Ugyanígy érthetetlen számára a nagy gazdasági fejlődési központokban vagy a regionális szempontból is fontos Lengyelországban való magyar jelenlét zsugorítása is. Vagyis a bezárások nem illeszkednek magyar külpolitikai prioritásokhoz sem - tette hozzá. Németh nehezményezi továbbá, hogy Balázs Péter külügyminiszter ígérete ellenére nem konzultált előzetesen a döntésekről a külügyi bizottsággal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.