Kérdés, vajon mennyire vannak hatással a fővárosi fejlemények az ország többi részére? Az északi régió városaiba a hírek ugyan kétségkívül eljutnak, de a teheráni tömegrendezvényekhez és rendbontásokhoz hasonló eseményekre eddig nem került sor. Mindez nem is csoda, hiszen például a Kaszpi-tenger partján fekvő Száriban olyan szembetűnő a rendőri jelenlét, hogy nem sok esély lenne egy komolyabb tüntetés megszervezésére.

Fekete autók bekapcsolt piros szirénáikkal járják a várost, és minden gyanús viselkedést hangos rendreutasítással igyekeznek felszámolni. Ők a belbiztonsági erőkhöz tartoznak, és nem ismernek pardont. A városka reformpárti lakosai azonban rendkívül élelmesek; autóba ülve, motorra pattanva körözgetnek az utcákon, és hangosan nyomják a dudát, miközben a bátrabbak az ablakon kifelé vagy a motor kormányát elengedve a Muszavi-kampány központi szimbólumát, a kétujjas békejelet mutogatják.

A teheráni polgárok közkedvelt üdülőhelyén, Csoluszban inkább a vicces kommentárok mennek. Egy öregúr azzal jön oda hozzám, hogy "a fővárosi eseményeknek köszönhetően most itt mindent meg lehet tenni!" Szó mi szó, a hegyen piknikező családok körében minden hölgy rácsatlakozott a vízipipára (ami szigorúan tilos nyilvános helyen az iszlám erkölcsök szerint).

Pedig az ellenzéki kampány nyoma itt is megfigyelhető. A zöld karszalag még sokaknak ott van a csuklóján, miként szolidan ottan lobog az autók kilincsén vagy antennáján is. S még mindig sok a zöld póló, fejkendő.

A fővárosi forrongások központi beszédtémának számítanak. Mindenkinek van véleménye. Sofőröm arról beszél, a gond az, hogy "nincs igazi vezetője a teheráni tiltakozóknak", és éppen ezért előbb-utóbb ellaposodnak a tüntetések. Egy középkorú úr, aki Budapesten is járt valamikor, azt sérelmezi, hogy "az embereknek miért kellene valaki olyasvalakit (a legfőbb vezetőt, Ali Hamenei ajatollahot) követni, akinek nincsenek meg a szükséges vallási képesítései"? Egy egyetemi tanár pedig arra panaszkodik, hogy "a vezetés olyan országokkal barátkozik, amelyekkel a történelmi sérelmek okán (lásd arab országok), vagy a jelentéktelenség (például Venezuela) folytán nem állna érdekében".

A kritika minden szinten megfigyelhető, de a teheráni eseményekhez hasonló elégedetlenségi formát mégsem ölt. Leginkább azért, mert a helybéliek nem látnak rá reális esélyt, hogy bármi is változzék - vagy éppenséggel azért, mert tudják, hogy előbb-utóbb sor kerül majd valamifajta átalakulásra. A nagy többség azonban nem kíván politizálni: inkább a tengerparti szórakozásnak, a piknikezésnek és egyéb családi programoknak szentelné az idejét.

2009. június, a Kaszpi-tenger partja