A változás a jelszó az iráni kampányfinisben

A teheráni utcák megteltek színes poszterekkel, s a négy évvel ezelőtti elnökválasztáshoz képest most a jelöltek szimpatizánsai az utcára özönlöttek. A választáson való részvételi szándék jelentősen nőtt az elmúlt hetekben, a levegőben a változás szele fújdogál.

Az ország regnáló elnöke, Mahmud Ahmadinezsad egyre inkább kezdi elveszíteni eddigi előnyét pragmatikus riválisával, Mir Hosszein Muszavi, egykori miniszterelnökkel szemben. A felmérések szerint Muszavi vezet az elnökválasztási versenyben: országos szinten (38-34 százalék) és Teheránban (47-43 százalék) egyaránt négy-négy százalékkal, bár a közvélemény-kutatásokat fenntartásokkal kell kezelni.

Mindazonáltal az, hogy Muszavi egyre nagyobb kihívást jelent Ahmadinezsadnak, s hogy a másik két jelölt (a reformer Mehdi Karrubi és a konzervatív Mohszen Rezai) is népszerűség-növekedést könyvelhetett el, azt jelzi, hogy komoly politikai vita bontakozott ki az iszlám köztársaságban a kampány során a gazdaság teljesítményét, a szabadságjogok érvényesülését, és az Egyesült Államokkal való kapcsolatot illetően. A kiélezett verseny miatt feltehetően második fordulóban dől el, ki lesz a tizedik köztársasági elnök.

A politikai disputa az utcán is megjelenik. Színes és aktív kampány zajlik. Szinte minden autóra, s motorra jut egy plakát, szimpátiától függően. Az elnöki programokat CD-n is hozzáférhetővé teszik, s osztogatják a polgároknak. S míg Muszavi hívei zöld karszalaggal, vagy tetőtől talpig a zöldbe öltözve fejezik ki pártállásukat, addig Ahmadinezsad támogatói az iráni trikolort viselik magukon. Erre válaszul született a mondóka: "Muszavi, Muszavi, te vagy a mi zászlónk!"

A támogatók mindkét oldalon szép számban képviseltetik magukat. Újabban a Muszavi-hívek is nagy számban jelennek meg a teheráni utcákon. A város különböző pontjain megállítják az életet, s nem csupán forgalmi káoszt okoznak, hanem teljes őrületet. Mindez éjszakába nyúlóan folytatódik.

Az elmúlt évek politikai apátiáját követően, most úgy tűnik, komolyan megjött az irániak voksolási kedve. Egyesek szavazatukkal az ország elhibázott irányításából fakadó elégedetlenségüknek kívánnak hangot adni, mások a négy évvel ezelőtti bojkott sikertelenségére hivatkoznak, s mondják, nem szabad még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát, s a szavazástól távol maradva a radikálisok győzelmét biztosítani. A legtöbben azonban csak egyszerűen megelégelték Ahmadinezsad négyéves elnökségét, amely a hazai és a nemzetközi téren egyaránt komoly károkat okozott - fogalmaznak többen is.

Na és arról sem feledkezhetünk meg, milyen hatása van az iráni polgárokra a tavalyi amerikai elnökválasztás, különösen Barack Obama személye. (Életrajzi és egyéb könyvei kaphatók, perzsául.) A tavaly novemberi voksolás sokaknak jelent inspirációt Iránban, így nem véletlen, hogy a "változás" lett az Ahmadinezsaddal szemben állók központi szlogenje. De az elnök is az amerikai kampányból vette a központi mondandóját: "Együtt képesek vagyunk rá, meg tudjuk csinálni..."

Persze az iráni elnökválasztás eredménye a rendszer sajátosságai miatt nem lesz olyan elsöprő hatású, mint amilyen a tavalyi oksolás volt az Egyesült Államokban, de kijelenthetjük, hogy benne van a "változás szele" a levegőben.

Teherán, 2009. június

Egy Ahmadinezsad-szavazó
Egy Ahmadinezsad-szavazó
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.