Természetesen Mangasi Sihombing soha, sehol nem kezdené így bemutatkozását. Nem, mintha szégyellné észak-szumátrai, batak gyökereit. Sőt a lehető legbüszkébb rájuk. Csakhogy identitásának ennél is fontosabb szelete, hogy születése óta a protestáns vallásra nevelték. Nem mellesleg diplomataként a Föld legnépesebb iszlám országát képviseli.

M-a-g-y-a-r-o-r-s-z-á-g: bogarászta a porcelánfestékkel kanyarított betűket az 1950-es években a kis Mangasi egy kerámia alján. Csak a falu öregjei meg ne tudják, hogy megkaparintotta a tálkát, amit az ősöknek bemutatandó áldozatként étellel szoktak megszedni. Gőze sem lehetett a kisfiúnak arról, mi az a Magyarország, származási hely vagy a tányérfestő neve. Geográfiából egyelőre bőven elég volt annyit tudnia, hogy szülőhelye, a fenséges Toba-tó környéke a batakok birodalma. S ő, a kávé- és rizstermesztő Herman Sihombing gyermeke a hatféle batak nemzetség közül a toba batakok közé való. Hogy hegyek ölelte óriástavuk medre kráter. Tűzhányója 70 ezer évvel ezelőtt akkorát robbant, hogy ehhez képest szakértők a nem túl távoli Krakatau-vulkán 1883-as kitörését nem tartják többnek szolid böffentésnél.

E tudományos feltevésnél azonban a kis Mangasi sokkal szívesebben hitt nagyanyja történetének - a Szumátra és Jáva-sziget között csúcsosodó Krakatauról és egy sötét, fagyos, félelmetes éjszakáról. Amikor az égbolt több mint ötven órára elsötétedett, és a trópusi Indonézia egy részén beállt a fagy. - A halálra vált emberek csak jóval később tudták meg, hogy a Krakatau kitörése miatt légkörbe jutott por és hamu takarta el a napot - magyarázza a nagykövet. - Amikor aztán az égből valami vattaszerű anyag is potyogni kezdett, ami kezükre ülve nyomban elolvadt, a batakok azt hitték, megőrültek.

Ha nem a havas meséért nógatta nagymamáját a kisfiú Mangasi, akkor harcias ükapáiról szóló históriákért. A batakok ugyanis bármire hajlandók voltak törzsük védelmében, még a haragosoktól védő szertartásra, a pangulu balangra is. Ehhez először egy ellenséges törzsbéli gyermeket kellett elfogniuk, akit pár hónapig bőséggel etettek-itattak. Még azzal is kitüntették, hogy szolgálatot teljesíthetett a falufőnöknek, aki egy nap hasznát vette hűségének. A törzs varázslója bekötözte a gyermek szemét, és azt kérdezte tőle: jót akarsz-e nekünk, az ellenségeinknek pedig rosszat? Megölnéd-e mindazokat, akiket megparancsolunk? A gyermek gyanútlanul igennel válaszolt a kérdésekre, a tűzön viszont közben ólmot olvasztottak. Azt olyan hirtelen öntötték a fiú torkába, hogy esélye se legyen visszavonni a törzs megvédésére szóló ígéreteit. A holttestet ezután szénné égették, ám a hamut és a zsírokat összegyűjtötték, hogy varázsszert keverjenek belőle.

- Az eredeti batak ősvallás azonban nélkülözi a rituális kannibalizmus minden hasonló formáját - szabadkozik rezidenciájának aranyszövésű kanapéján Mangasi Sihombing úr. - Az ősbatak hit a világ legbékésebb, legelfogadóbb vallása. A fejvadászatot és a hasonló rítusokat feltehetően idegenektől vették át elődeink. Ahogy legbecsesebb kelménk, az ezernyi szabálylyal és rituáléval egybeszőtt ulos fonala sem saját találmány.

Amint a batakoknál váll- és fejkendőként is használt ulos szóba kerül, Mangasi úr megélénkül, mi több, felpattan az aranyszövésű kanapéról, és egy üveg mögé szorított, hatalmas szőtteshez siet. Aki kicsit is ismeri a nagykövetet, tudja: elhivatott ulos-rajongó. Alig költözött be 2007-ben budapesti rezidenciájába, azonnal könyvírásba fogott törzse szakrális kelméiről. Aztán ezt magyarra is fordíttatta, nehogy új, választott hazája e fontos tudás híján maradjon. A szőttesek ugyanis jóval többet jelentenek mutatós sormintánál, szálaik között ott feszül az egész batak kozmológia: az egymással egyenrangú férfi és nő, a hagyomány és a termékenység mindenhatósága. - Ez utóbbit olyan komolyan veszik a falvainkban, hogy például az élet kendőjének nevezett ulosfajtát, a ragidupot - legyen bármilyen gazdag és tiszteletre méltó - nem viselheti olyan személy, akinek nincs élő unokája. Ha egy temetésen (amelynek rituáléját furcsa mód tor-tornak hívják) magtalan férfit búcsúztatnak, ott senki sem táncolhat, kizárólag a sigalegale nevű felöltöztetett fabábu.

A Sihombing család fejének azonban nem kellett efféle szégyentől tartania, Mangasi a hetedik volt kilenc élő gyermek közül. Miután anyja teje elapadt, régi batak szokás szerint az asszony előrágott rizs- és halgombócokat dugdosott a szájába. Táljába később zöldség és némi hús került, leginkább csirkéé, vízibivalyé vagy disznóé, mert a kutyaevés, mint mondja, akkoriban még nem volt olyan divatos, mint manapság. Amíg a szülők dolgoztak, a gyerekek a csónaktetejű batak házak között rúgták a port. Focilabda helyett pedig egy nagyobb citrusféle, vagy növényekből gabalyított golyó után loholtak. Esténként a tűznél édesapjuk a Bibliát olvasta nekik. Amióta ugyanis a protestáns hittérítők először kötöttek ki a Toba-tó partján, azóta a falvak lakói Mindenhatójukat már nemcsak Debata Mulajadi Nabolononnak, hanem Istennek is hívják. Főleg vasárnaponként, a dzsungel zöld paplanját kiszúró, tornyos templomokban. Az animizmus kereszténységgel vagy iszlámmal kibogozhatatlan összefonódása egyébként egész Indonéziára jellemző. Egy batakot sem zavar például, ha templomuk homlokzatán Szűz Mária és a keresztre feszített Jézus domborműve között gülü szemű védőszellem vicsorog a rontó démonokra.

A mellkasát feszítő batak öntudattal a tizenhat éves Mangasi Sihombing idegenben, a Szumátrával határos Nias szigeten jelentkezett középiskolába. És mivel a gimnázium alatt édesapját elvesztette, kézenfekvőnek látszott, hogy tanulmányait a fővárosban, Jakartában élő nővére mellett folytassa. Neki is hoznia kell valamicskét a konyhára, így 1970-ben magánegyetemre iratkozott, mert az dolgozni engedte. Egy nap tanára a küldöncével üzente: jelentkezhet nála kisegítőnek, ha pénzt akar keresni. A docens másodállásban a külügyminisztérium egyik irodájában tevékenykedett, így eldőlt, hogy Sihombing útja a nemzetközi kapcsolatok felé kanyarodik. Sosem töprengett rajta, honnan örökölhette diplomáciai készségét.

- Gyerekkoromból emlékszem, ha a törzseink ráeszméltek, hogy falvaink közé kellene már egy út, mindig apámat küldték követségbe. Olyan batak nem született, akivel ő ne értett volna szót.

Úgy tűnik, Mangasi Sihombingnak sincs problémája az emberek megértésével. Külszolgálatain elboldogult már péniszkupakot viselő pápuákkal, fagyos oroszokkal és optimista dánokkal. Amilyen nyíltsággal mesélt viszont a batakok fejvadászkultuszáról, olyan határozottan lép előtérbe diplomata énje, amikor a magyarokról kérdezem. Többet nem csikarhatok ki belőle, mint hogy könnyű velünk együttműködni. Inkább Barack Obamát hozza szóba a nagykövet: bizonyára nem válik a világ kárára, hogy Amerika elnöke fogékony gyerekéveiből négyet Indonéziában töltött. A mindig derűs és halk szavú Sihombing úr egyébként a pénzügyi világválság miatt sem aggódik túlzottan hazájáért. Egyrészt a szigetvilág gazdaságának kétharmada helyi gazdaság. Másrészt úgy is a jó Isten kezében vagyunk! - mondja, és kacag, azok irigylésre méltó felszabadultságával, akiknek nincs mostanában svájcifrank-alapú hitelük.