Obama hiába üzent Izraelnek

Alig órákkal azután - magyar idő szerint csütörtökön késő este - fogadta Barack Obama palesztin kollégáját, Mahmud Abbasz elnököt a Fehér Házban, hogy Izrael hivatalosan is visszautasította a ciszjordániai zsidótelep-fejlesztések teljes leállítására vonatkozó amerikai elvárást. Mark Regev izraeli kormányszóvivő "az élet normális menetére" hivatkozva a már meglévő zsidó telepeken továbbra is szükségesnek mondta a bővítést. Ám Abbasz egyik fő igénye Izraellel szemben, amelyhez most Obama segítségét kérte, éppen az építkezések befagyasztása.

Az amerikai elnök a tárgyalások végeztével, a sajtó előtt is megismételte: a telepekkel le kell állnia Izraelnek. Obama egyúttal a zsidó állam "rendíthetetlen szövetségesének" mondta országát, és megértését fejezte ki, hogy Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőnek időre van szüksége otthon a telepek ügyében való előrelépéshez. Obama úgy vélte: ha Izrael hosszú távú érdekét és biztonságát tekinti, felismerheti, hogy ezt a "két állam" elv szolgálja a legjobban. Bár Abbasz megerősítette, hogy a palesztin hatóság minden, az útitervben vállalt feladata teljesítésére elkötelezett, Obama "házi feladatként" a ciszjordániai biztonsági helyzet további javítását említette. Ezenkívül arra kérte a Fatah-párti, a Hamasz nyomása alatt (is) dolgozó palesztin államfőt: hasson oda az Izrael-ellenes megnyilvánulások visszaszorítására, így az iskolákban és a mecsetekben.

Barack Obama azt mondta: nincs értelme mesterséges időrend felállításának a rendezésre, de világossá tette, hogy vesztegetni való idő sem áll rendelkezésre. Ennek részben az adja a jelentőségét, hogy palesztin források szerint Abbasz leporolt és - rövidebb változatban - újra a Fehér Ház elé terjesztett egy korábbi, szaúd-arábiai kezdeményezésű béketervet, és időrendet sürget az izraeli kivonulás végrehajtására is. A palesztin elnök nyilvánosan is felelevenítette e terv azon elemét: amennyiben Izrael véget vet a megszállásnak, elismerésére, a diplomáciai kapcsolatok rendezésére számíthat az arab, illetve az iszlám világ részéről.

Az amerikai elnök a jövő héten a helyszínen folytatja közel-keleti egyeztetéseit. Szerdán Rijádban, másnap pedig Kairóban, Hoszni Mubarak elnök vendégeként tárgyal, aki unokája halála miatt lemondta minapi, washingtoni útját. Obama Egyiptomban mondja el a térségben nagyon várt beszédét is, amelyben - korábbi, gesztusértékű interjúk, illetve a világi berendezkedésű Törökországban tartott felszólalása után - ezúttal az arab világ legnépesebb államában érinti az Egyesült Államok és az iszlám viszonyát.

Abbasz és Obama az Ovális Irodában
Abbasz és Obama az Ovális Irodában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.