Moszkva nem akarja tovább finanszírozni Lukasenkót

Moszkva megtagadta a kért kölcsönöket Minszktől, és piacait sem nyitja meg a fehérorosz áruk előtt. Lukasenko szakítással fenyeget.

- Ne hajlongjanak Oroszország előtt, ne sírjanak, hanem keressenek más partnereket, ahol nem ismerik Fehéroroszországot, és hajlandók üzletre - ilyen elkeseredett szavakkal utasította minisztereit Aljakszandr Lukasenko fehérorosz elnök tegnap a BELTA hivatalos hírügynökség szerint.

A fehérorosz elnök (akit még nem fosztottak meg az "Európa utolsó diktátora dicstelen címétől) azután fakadt ki így, hogy Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter megtagadta országától a kért hiteleket. Minszk sürgősen ötszázmillió dollárt kért, ami egy korábbi kétmilliárdos hitelkeret része. Moszkva ezt a pénzt csak rubelben hajlandó átadni közeli szövetségesének. Minszk ezenkívül kilencmilliárd dolláros hitelt igényelt egy új atomerőműre. Ezt a Roszatom orosz cég építené fel.

Lukasenko szerint Kudrin a sajtóértekezletén elmondottakkal pánikot kelt az országban. Az orosz miniszter ugyanis azt mondta: Minszk hitelképtelen, és még az ősszel államcsőd fenyegetheti. A fehérorosz elnök ezt visszautasította, szerinte országa gazdasági nehézségeit az okozza, hogy cégeiktől az oroszok nem veszik át a korábban megrendelt árukat. Arra szólította fel kormányát, hogy keressenek más piacokat. Utalt rá, hogy Kazahsztán nemrég jelentős mennyiségű cukrot és traktort vett Fehéroroszországtól. A fehérorosz vezetőt meglepetésként érte az orosz elutasítás, ugyanis amikor pár órával azelőtt Vlagyimir Putyinnal tárgyalt, ez feltehetően nem került a nagypolitikai témák közé. Az orosz ármánykodást Lukasenko súlyosnak mondta. "Nagyszabású játékot kezdtek" - mondta az oroszokról, hozzátéve: "Ha kitartunk, lesz állam, ha nem, úgy zsebre vágnak, és szaladhatunk jobbra-balra egy odadobott darab kenyérért."

Minszk viszonya Oroszországgal egyenetlenül alakult az utóbbi években. Vlagyimir Putyin nem volt hajlandó feltétel nélkül finanszírozni Fehéroroszország posztszovjet típusú gazdaságát, és részt követelt belőle az orosz nagytőkének. Lukasenko viszont - miután szétfoszlottak álmai, hogy a két állam szövetségének vezetője lehet - ellenállt a politikai és gazdasági bekebelezési terveknek. Sőt miután kiderült, hogy az integráció Moszkva egyértelmű dominanciáját jelenti, az Európai Unió felé fordult. Több gesztust tett az uniónak, csökkentette a belső politikai ellenzékre nehezedő nyomást. Eltávolította a túlkapásokért felelős belügyminiszterét. Minszk késznek mutatkozott arra is, hogy csatlakozzon az Európai Unió keleti partnerségi programjához. Ugyan nem ment el a májusi prágai csúcsra, de elküldte a cseh fővárosba képviselőjét. (Előzőleg Rómába utazott a fehérorosz elnök, és Berlusconi mellett a pápával is találkozott.)

Moszkva rossz szemmel nézi ezeket a lépéseket, Dmitrij Medvegyev elnök szerint a keleti partnerség programja "oroszellenes". Ebben a helyzetben hangzott el Lukasenko kifakadása. Az elnök utalt arra is, hogy az oroszok nyomást gyakoroltak országára Abházia és Dél-Oszétia diplomáciai elismerése érdekében.

Nem értett egyet Minszkben a fehérorosz elnök és az orosz kormányfő
Nem értett egyet Minszkben a fehérorosz elnök és az orosz kormányfő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.