A TNS Opinion telefonos felmérésének eredményét az Európai Parlament honlapján ismertetik: az év eleji állapothoz képest megugrott azoknak a száma, akik elmennek szavazni június első hétvégéjén a huszonhét tagállamban. Az arány 34-ről 49-re változott, vélhetően annak nyomán, hogy most már mindenütt gőzerővel folyik a kampány, s a polgárok úgy vélik, véleményt mondhatnak kormányuk válságkezelő intézkedéseiről. A közvélemény-kutatók úgy találták, hogy az emberek 57 százalékát a növekvő munkanélküliség nyugtalanítja. Az aggasztó kérdések sorában a gazdasági növekedés, a létbizonytalanság, a nyugdíjkilátások következnek, s jóval előbbre helyeződnek, mint például az infláció, a klímaváltozás vagy a terrorizmus. Az európai szocialisták és a szakszervezeti szövetség is erre játszik rá, amikor erőteljesebb uniós beavatkozást követel, s bírálja az elégtelen eddigi lépéseket.

A helyzet azonban országról országra változik, s a hírelemzők zöme még mindig apátiáról ír. Belgiumban például kötelező leadnia voksát annak, aki bejegyeztette magát, s mivel helyi szavazást is tartanak, a választási részvétel 90 százalékos lehet. Ezzel szemben Franciaországban a kutatók úgy látják, hogy a gazdasági válság miatt tömegesen fordulnak el a politikától az emberek, főleg a fiatalok, akiket fájdalmasan sújt a krízis. Az Ipsos szerint 60-65 százalék dönthet úgy, hogy oda sem hederít, mert úgy érzi, szavazatával semmit és senkit sem befolyásol. Annak ellenére is ilyen borúlátóak a francia közvélemény-kutatók, hogy szerda este kibékült Martine Aubry és Ségolene Royal, akik az utóbbi hat hónapot, a szocialista párti elnökválasztást követő időszakot azzal töltötték, hogy kerülték egymást, miután előbbi nyert. Ám a helyzet eléggé súlyos, a párt támogatottsága húszszázalékos, miközben a Sarkozy-féle UMP 26 százalékban reménykedhet. Ráadásul a balos-szélsőbalos alakulatok együtt 15 százalékot is összeszedhetnek, a szélsőjobb pártocskák meg 12,5-et.

A predict09.eu rendszeresen frissített portál - amelyet Simon Hix, a London School of Economics politikatudományi professzora készít - változatlanul azt jelzi, hogy a középjobb és a középbal szövetségek egyensúlyba kerülnek az új törvényhozásban. Ám a tét nem a néppárti José Manuel Barroso újraválasztása az Európai Bizottság élére, hanem a parlament maga. Mint a Centre for European Policy Studies (CEPS) friss tanulmánya is aláhúzza, legitimációs válság fenyegeti a törvényhozást, éppen akkor, amikor a lisszaboni szerződés sokkal nagyobb beleszólást engedne a képviselőknek. A szerződésről az íreknek újra népszavazást kell rendezniük, mert az elfogadott, de teljes körűen még nem ratifikált szöveg nagy bizonytalanságot visz az EU-intézmények munkájába. A spanyolok most azt sürgetik, hogy a júniusi csúcson az állam- és kormányfők fogadják el az íreknek nyújtandó garanciákat tartalmazó záradékot.

A CEPS elemzése arra összpontosít, hogy a huszonhetek törvényhozásában a bizottságokba terelődött át a munka zöme, a plenáris ülésekről száműzték a vitát, s a választók így még kevésbé tudják követni, mi is zajlik Brüsszelben, illetve Strasbourgban. De további nehézség, hogy miközben a jelenleg érvényben lévő nizzai szerződés 736-ban rögzíti a képviselői helyek számát - vagyis a bővítés utáni 785-ről ennyire csökken a létszám - a lisszaboni szerződés 18 fővel nagyobb parlamentet vizionál. Az átmenet forgatókönyvét kidolgozó egyik brit munkáspárti képviselő azzal érvel, hogy a "fantomokat" is be kell vonni a munkába, hogy ha végre és várhatóan jövőre mégis a lisszaboni szerződés lesz az irányadó, akkor a 18-ak egyszerűen, zökkenőmentesen be tudjanak kapcsolódni a törvényhozás mindennapi életébe. Az ügy azonban mégiscsak kényes, mert a londoni parlamenti botrány hullámai a számla nélküli elszámolási lehetőséggel jól ellátott európai honatyákat és honanyákat is elérték.