Az arrogáns stílusáról ismert Steinbrück egyszerre több frontot nyitott. Nekiment Svájcnak, Ausztriának, Luxemburgnak és Liechtensteinnek is: szerinte ezen európai államok a banktitok túlzott védelmével adókikerülésre "ingerlik" a németeket. A német pénzügyminiszter a G20-as csoporton belül is szorgalmazta, hogy az adócsalóknak menedéket biztosító, illetve a nemzetközi közösséggel nem kielégítő módon együttműködő államokat "feketelistára" helyezzék.

- Az indiánoknak nem árt tudniuk, hogy bármikor rájuk lehet küldeni a lovasságot - fenyegette meg Svájcot, ahol a politikusok és a bulvársajtó felháborodottan reagáltak a "ronda nácihoz" hasonlított politikus szavaira. Több svájci kommentátor emlékeztetett rá, hogy náluk a közvetlen demokrácia érvényesül, vagyis a polgárok népszavazáson döntenek arról, mennyi adót fizetnek, mennyire védik a banktitkot. Bár ez utóbbin a berni kormány (főleg erőteljes amerikai nyomásra) már többször lazított.

Az adóparadicsomok elleni nemzetközi küzdelem az 1990-es években, a Clinton-adminisztráció idején vett először komolyabb fordulatot. Washington így akarta kiszárítani a dél-amerikai drogbandák és az orosz ajkú szervezett bűnözés pénzmosási forrásait. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások és a Bush-kormány terrorizmusellenes globális háborúja adott újabb lökést. A nyugati világ először a párizsi székhelyű OECD keretében gondolta megvívni ezt a harcot. Egy ideig még Magyarországot is pellengérre állították a szocializmusból örökölt, a nagystílű pénzmosásra kiválóan alkalmas névtelen takarékbetétkönyvek miatt.

A világgazdasági válság nyomán elsősorban Németország és Franciaország kezdte sürgetni, hogy a jövőben semmilyen pénzpiaci szereplő vagy tranzakció ne maradjon ellenőrzés nélkül. A G20 májusi londoni konferenciáján ezt az elvet sikerült elfogadtatni - csak éppen nem tudni, hogyan működik majd ez az átfogó nemzetközi ellenőrzés. A G20 mindenesetre összeállított egy "szürkelistát": ezen harminc olyan ország, többségében egzotikus miniállam található, amely még mindig nem ültette át a gyakorlatba a nemzetközi adószabványokat. Ez a lista érdekes módon többé-kevésbé megegyezik az OECD egykori feketelistájával. Európából Andorra, Gibraltár, Liechtenstein, Monaco, San Marino található a szürkék között.

Steinbrück szerint az országok közötti adóversenyt sosem sikerül végleg felszámolni, mindig lesznek olyan adóparadicsomok és offshore területek, ahol a nyugat-európainál jóval kevesebb társasági vagy jövedelemadóval csábítják a külföldi cégeket. A német pénzügyminiszter viszont reális célnak tartja, hogy átláthatóvá tegyék az adó- és banki rendszereket, s az adóparadicsomok együttműködjenek az egyes nemzetállamok bűnüldöző, illetve adóhatóságaival, megkeresésre adatokat szolgáltassanak ügyfeleik offshore cégeiről, banki-pénzügyi tranzakcióiról.

Svájcból, Liechtensteinből és Luxemburgból viszont azzal lőnek vissza: a németeknek elsősorban saját házuk táján kellene söpörniük. Azaz jóval egyszerűbb adórendszerrel, valamint a nagy adócsalókat - mint például a Deutsche Post volt főnökét, Klaus Zumwinkelt - pénzbírsággal futni nem hagyó igazságszolgáltatással többre jutnának.

Ülésezik a német kormány. Harcolnak a pénzmosási technikák ellen