Szó szerint is megrengette Kelet-Ázsiát a kísérlet

Ázsiai elemzők számára nem volt meglepetés a második észak-koreai atomkísérlet ténye, azt a kommunista ország még áprilisban kilátásba helyezte, amennyiben az ENSZ nem oldja fel az ellene bevezetett szankciókat. A japán újságok egyébként különkiadásban számoltak be a kísérleti robbantásról. A kínai határ túloldalán az iskolákban felharsantak a szirénák, és mindenki kirohant az épületből, mert "egy észak-koreai földrengés" miatt evakuálták őket - jelentette Palanovics Norbert Tokióból. Japán azonnal kezdeményezte az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli összehívását. A kísérlet egyébként azon a napon történt, amikor a japán kormánypárt egy bizottsága bejelentette: törvénymódosítással kezdeményezik, hogy a szigetország hadserege megelőző csapást mérhessen a Japánt fenyegető, közvetlen külső veszélyre.

A két Koreát elválasztó határtól délre a szöuli elnöki hivatal szerint a kísérleti atomrobbantás "súlyos fenyegetés és provokáció" a térség békéjére és stabilitására nézve, s a tömegpusztító fegyverek terjedésének megakadályozását célzó erőfeszítésekkel szemben. Mint bejelentették, Szöul egyeztet az észak-koreai atomprogram felszámolását célzó hatoldalú tárgyalások többi részvevőjével.

Ez utóbbiak, Washington, Moszkva és Peking is - még ha hangsúlybeli különbségekkel is - egyaránt elítélték Phenjan kísérleti atomrobbantását. Barack Obama amerikai elnök közleménye a nemzetközi jog megsértésének nevezte a végrehajtott nukleáris kísérletet, és aláhúzta, hogy Phenjan "közvetlenül és meggondolatlanul provokálja a nemzetközi közösséget". Észak-Korea atomfegyver kifejlesztésére tett kísérlete és ballisztikusrakéta-programja cselekvést követel a nemzetközi közösségtől, ezért a washingtoni kormányzat az ENSZ Biztonsági Tanácsában és a két Korea, Kína, Japán, Oroszország és az Egyesült Államok részvételével folyó, hatoldalú tárgyalásokon igyekszik majd rendezni a kérdést.

Oroszország szerint is az észak-koreai akciókat az ENSZ BT 1718. számú határozatának megsértéseként lehet értelmezni, hiszen az megtiltotta Phenjannak a nukleáris kísérletek végrehajtását. Az Észak-Korea szövetségeseként számon tartott Kína is elítélte az atomkísérletet, s külügyminisztériumi állásfoglalásában sürgette Phenjant, hogy térjen vissza a hatoldalú tárgyalásokhoz. A megfigyelők szerint kérdés, hogy Kína - Phenjan legfontosabb támogatója diplomáciai téren - amely eddig ellenezte az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb büntetőintézkedéseinek tervét, most miként foglal majd állást.

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Javier Solana nyilatkozata szerint is az északkelet-ázsiai térség békéjére és biztonságára nézve fenyegetést jelentő felelőtlen észak-koreai lépések határozott választ igényelnek a nemzetközi közösségtől.

A tűzzel játszik Észak-Korea, és tévesen gondolják azt, hogy az atomrobbantással javítani tudnak az Egyesült Államokkal szembeni alkupozíciójukon - mondta lapunknak Hanoiban Várkonyi László szakállamtitkár, az ASEM (Ázsia-Európa Tanácskozás) külügyminiszteri értekezletén, a visegrádi négyek Japánnal folytatott találkozója után. Magyarország elítéli a nukleáris kísérletet, amely nemcsak a térségre, de az egész nemzetközi közösségre nézve fenyegetést jelent. Phenjannak minél előbb vissza kell térnie a hatoldalú tárgyalások asztalához - mondta a szakállamtitkár kiküldött munkatársunknak, Zalán Eszternek.

Iránnak nincs rakéta- vagy nukleáris együttműködése Észak-Koreával, és Teherán elítéli a tömegpusztító fegyverek gyártását vagy továbbadását - jelentette ki hétfőn Mahmud Ahmadinezsad elnök sajtóértekezleten. A június 12-i választásokon újra induló elnök ugyanakkor megismételte, hogy Teherán nem hajlandó tárgyalni "az iráni dossziéról", tehát nukleáris programjáról mással, csak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel. A külföldi katonai szakértők szerint Irán Shahab-3 rakétája nagyon hasonlít az észak-koreaira, miként a pakisztáni atombomba "atyja", Abdul Qadeer Khan több ízben is beismerte, hogy 2004-ben titkokat adott el Iránnak, Észak-Koreának és Líbiának. (Reuters)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.