Lesznek-e melegek a hadseregben?

Az amerikai elnök rövidesen színvallásra kényszerül: ígéretének megfelelően lehetővé teszi-e a homoszexualitásukat nyíltan megvallók részvételét a hadseregben?

Lassan, de biztosan növekszik az Egyesült Államok azon szövetségi államainak száma, ahol a melegek házasodhatnak, és örökölhetnek is egymás után. A hadseregben azonban még meg kell nyerniük a "háborút". Az amerikai fegyveres erők nem teszik lehetővé a nyíltan homoszexuálisok szolgálatát. Mintegy 13 ezer főt bocsátottak el az állományból azóta, hogy tizenhat éve Bill Clinton akkori elnök meghirdette a "ne kérdezd, ne mondd meg" politikát, vagyis azt, hogy a melegeket a hadsereg eltűri, amennyiben nem hozakodnak elő nemi irányultságukkal.

Az érdekeltek és ellenérdekeltek most egy bírósági ügyből próbálják kiolvasni a hivatalos álláspontot. Barack Obama ugyanis, akit a meleg közösségek elsöprő támogatásukról biztosítottak a novemberi elnökválasztáson, és aki megígérte a korlátozás feloldását, egyelőre nem hirdetett új politikát ebben. Az igazságügyi minisztérium kétszer halasztást kért ugyan, de harmadszorra végül nem fordult a legfelsőbb bírósághoz az említett perben, amelyben egy kaliforniai fellebbviteli fórum elmarasztalta az államot. A felperes, Margaret Witt, a légierő leszbikus mivolta miatt elbocsátott őrnagya javára ítélve a talárosok kimondták: nem lehet az egyéni körülmények figyelembevétele nélkül alkalmazni a törvényt, miszerint melegek nem szolgálhatnak az amerikai zászló alatt. Witt egyébként nem közölte, hogy leszbikus, csak kiderült, hogy kapcsolata van egy bajtársnőjével.

A fellebbviteli fórum egy hat évvel ezelőtti legfelsőbb bírósági ítéletre hivatkozott, amely megállapította: a homoszexuálisoknak alkotmányos joguk, hogy a kormány beavatkozása nélkül élvezhessék egymás társaságát. Ami viszont a sereget illeti, ehhez törvényt is kellene hozni. Ám a melegek tartanak attól, hogy a stratégák szerint Obama így is sok bajt okozott magának az első négy hónapban. Amerikában a társadalom 75, a fiataloknak pedig 90 százaléka támogatja a nyitást. Ugyanakkor a hadsereg nem hivatalos lapja, a Military Times felmérése szerint a jelenlegi állomány tizede távozna, ha Obama változtatna. Az egyik fő érv, hogy a katonák sokszor együtt zuhanyoznak vagy a hideg miatt egymáshoz bújva alszanak. A The Wall Street Journal hasábjain egy leszerelt meleg katona viszont éppen azzal kapcsolatos tapasztalatait osztja meg, hogy társai számára ez nem okozott problémát, noha többük is tisztában volt irányultságával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.