Közel-keleti napok előtt a Fehér Ház

A washingtoni látogatók sorát nyitó izraeli kormányfő az iráni atomprogram kapcsán, míg Obama az izraeli-palesztin kérdésben igyekszik nyomást gyakorolni partnerére.

Mindkét oldalról felfokozott várakozás előzi meg Barack Obama és Benjamin Netanjahu hétfői, új minőségükben legalábbis első találkozóját. Az izraeli kormányfő nyitja a vezető közel-keleti döntéshozók látogatásainak sorát; a rá következő héten Hoszni Mubarak egyiptomi, illetve Mahmud Abbasz palesztin államfőt várja az amerikai elnök a Fehér Házba. Simon Peresz izraeli elnök a minap már előkészítette a terepet Netanjahunak.

Két, látszólag különböző, ám összefüggő kérdés uralja majd a megbeszéléseket. Netanjahu várhatóan hangsúlyosan megismétli: országa számára elfogadhatatlan, hogy Irán atomhatalommá váljék, így akkor is ragaszkodik világos időrend és követelményrendszer felállításához, ha az Obama-adminisztráció - mint minden jel mutatja - esélyt ad a diplomáciai rendezésnek. A zsidó állam még az idén eredményt vár abban, hogy sikerül-e "puha diplomáciával" jobb belátásra bírni a teheráni vezetést.

Ezzel egybevág, hogy a The Wall Street Journal értesülései szerint az Egyesült Államok és európai szövetségesei maguk is az őszig, pontosabban az ENSZ szokásos, szeptember végén esedékes éves közgyűléséig adtak erre időt maguknak. Obama Leon Panetta, a CIA nemrég Jeruzsálemben tárgyalt igazgatója révén kért rá biztosítékokat, hogy Izrael nem "okoz majd meglepetést", azaz iktatja ki például erővel a natanzi atomlétesítményt Iránban. A pénteki The New York Times úgy tudja: megkapta az ígéretet.

Obama ugyanakkor az izraeli-palesztin kérdésben igyekszik majd cselekvésre szorítani Netanjahut. A miniszterelnök kinyilvánította ugyan, hogy "bármilyen késedelem vagy előfeltétel nélkül" kész a tárgyalásokra, ám ennek élét elveszi, hogy ellenzi a "két állam" megoldást, amely mellett az elmúlt napokban az ENSZ Biztonsági Tanácsa is kiállt.

A Fehér Ház elvárásait Izraellel szemben a minap Joe Biden alelnök sorolta fel az amerikai zsidóság képviselői előtt. Említette a telepépítkezések leállítását Ciszjordániában, a felesleges közúti ellenőrző pontok és útlezárások felszámolását, valamint a felelősség fokozottabb átadását a palesztin hatóságnak a biztonság garantálásában.

A két fő kérdés annyiban is összefügg, hogy például James Jones, Obama nemzetbiztonsági tanácsadója úgy véli: ha Izrael szerint Irán fenyegetést jelent számára, akkor porolja le a palesztin dossziét - miközben a zsidó államban ezt éppen fordítva gondolják.

"Hidakra, nem falakra van szükségünk" - felirat Ciszjordániában
"Hidakra, nem falakra van szükségünk" - felirat Ciszjordániában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.