Sztrájkoló diákok, üres egyetemek
A francia egyetemi sztrájk egyik legfontosabb bázisa, a Párizs szívében található Sorbonne kísérteties látványt nyújt: a lehető legkevésbé emlékezetet '68 májusának forrongó egyetemeire. Az épület egyetlen élettel teli helye a Richelieu-amfiteátrum, ahol a sztrájkbizottság tartja sokadik gyűlését, nagyjából 200-300 fő, vegyesen tanárok és diákok részvételével. A sztrájk igen szervezett, az ügyrend feszes: mindenki legfeljebb három percet beszélhet, nyoma sincs '68-as világmegváltó hangulatnak.
Noha az egész egyetemi közvéleményt képviselni hivatott gyűlés egyértelműen sztrájkpárti, Nathalie Duval, a történelem tanszék oktatója mégis a sztrájk értelmetlensége mellett érvel. - A Sorbonne hírneve forog immár kockán. Ne kövessünk el öngyilkosságot, a kormány úgysem fog engedni - mondja. Lehurrogják. Viszonylag gyorsan döntés is születik: a sztrájk hétfőig biztosan marad, aztán meglátják.
A minden bizonnyal a sztrájkhullám kifulladására játszó kormány és a hajthatatlan oktatók közötti harcban a diákok tulajdonképpen a vita túszává váltak. Ki lesz a felelős, ha valóban elmaradnak a félévi vizsgák és ugrik a diploma? És persze mit fog szólni mindehhez a közvélemény?
A gyűlésről kifelé menet megszólítok pár egyetemistát. Pierre , egy harmadéves filozófushallgató szerint semmi köze ennek az egésznek '68-hoz. - Mi nem az akkori Cohn-Bendit-féle "veszettek" vagyunk, követeléseinkben semmi forradalmi nincsen. Éppen ellenkezőleg, meg akarjuk őrizni egyetemünket jelenlegi állapotában, éppen ezért ellenezzük a kormány reformjait - mondja.
A szociológushallgató Agnes, noha ő is a sztrájk mellett szavazott, már kevésbé lelkes. - Érezhetően növekszik a keserűség a "fac"-on, sokan tartanak attól, hogy elveszítünk egy évet. Nem tudom mi lesz ebből az egészből - nyilatkozta.
Az egyetem kapujában Anthony áll tanácstalanul, aki "csak beugrott, hogy megnézze mi a helyzet". - Nem értem, mit akarnak. Ez még csak nem is a mi sztrájkunk. Az meg egyenesen felháborító, hogy egy tanár megtagadja a félévi jegy beírását, azzal, hogy ő éppen sztrájkol!
Ha francia egyetemek sztrájkjáról hallunk, ösztönösen 1968 májusa juthat az eszünkbe. Mi sem áll távolabb a valóságtól a jelenlegi helyzetben! Akkoriban a fogyasztói társadalom ellentmondásai kerültek a lázongó diákok célkeresztjébe, míg manapság a jobboldali kormány egyetemreformja ellen tiltakoznak. Ráadásul legkevésbé sem a diákok, hanem maguk az egyetemi dolgozók. Az egyelőre semmilyen kézzelfogható eredményt nem hozó, hosszú ideje tartó sztrájk (vannak egyetemek, ahol február eleje óta nem tartottak órákat) most vált igazán "forró" témává, hiszen a félév végének közeledtével a diákok számára valóban húsba vágó kérdéssé vált a vizsgák és diplomák sorsa.
Ahogy a tét emelkedik, úgy válik egyre élesebbé a hangnem a sztrájkolók és a kormány között. Valérie Pécresse felsőoktatási miniszter már a sztrájkoló tanárok fizetésének visszatartásával fenyegetőzik, Xavier Darcos közoktatási miniszter pedig "néhány tucat", minden bizonnyal "a szélsőbaloldal által manipulált" oktatóról és diákról beszélt, akik éppen a legnehezebb helyzetben levő diákoknak ártanak a legtöbbet.
A sztrájk támogatói szerint ugyanakkor csak a kormány igyekszik egymás ellen fordítani az oktatókat és a diákokat. - Valójában a teljes egyetemi-kutatói szféra - szakértői anyagokkal megtámogatva - ellenzi a reformot, szó sincs tehát néhány tucat ember felelőtlen akciójáról. A sztrájkról ugyanis mindenhol kollektív döntés született - mondta a Népszabadság tudósítójának a Sorbonne egyik sztrájkoló történészoktatója.
Az egyre tanácstalanabbá váló diákok pedig ingadoznak oktatóik támogatása és saját érdekeik képviselete között. A körvonalazódó megoldás, azaz a vizsgák halasztása számukra gyakorlati gondokkal jár. Miből fizessék ezekre a hónapokra az albérleti költségeket? Sokan a nyári hónapokban munkát vállalnak, vagy szakmai gyakorlaton vesznek részt.
Noha a helyzet országosan némiképp konszolidálódni látszik (nagyjából tucatnyira tehető azon egyetemek száma, ahol még nincs döntés a vizsgák elhalasztásáról), a kormány és az egyetemi szféra közti konfliktus megoldása egyelőre még várat magára. A vita legnagyobb vesztesei pedig, félő, az egyetemek normális működésében leginkább érdekelt diákok lesznek. Egy biztos, 1968 végleg történelemmé vált.
