XVI. Benedek szerint önálló palesztin állam kell

A Szentszék támogatja népük jogát az önálló palesztin hazához őseik földjén, biztonságban és békében szomszédaival, nemzetközileg elismert határokon belül - mondta Betlehembe érkezésekor XVI. Benedek, ezzel is jelezve, hogy ciszjordániai látogatása egyaránt hordoz vallási és politikai színezetet.

A pápát szentföldi zarándoklatának harmadik napján Mahmud Abbasz palesztin elnök és Szalám Fajjád kormányfő fogadta Jézus szülőhelyén. A Jeruzsálemtől tíz kilométerre levő Betlehemet magas betonfal veszi körül, amire Izrael szerint az onnan érkező terroristák feltartóztatása érdekében van szükség. Mahmud Abbasz üdvözlőbeszédében azonban "elcsatolási falnak" nevezte az építményt, utalva arra, hogy 1967-ben elfoglalt területeket is elszakít a palesztinoktól.

A pápa délelőtt misét celebrált és beszédet intézett a biztonsági okokból 8 ezerre korlátozott számú hívőhöz a világ legrégebbi temploma, a Születés temploma melletti téren. Az egybegyűltek többsége a palesztin hatóság területéről érkezett, valamint Izrael különleges engedélyekkel átengedett Gázából 93, 35 évnél idősebb keresztényt. A pápa együttérzéssel fordult feléjük, és megígérte, hogy imádkozik a bojkott feloldásáért és a gázai kórházak újjáépítéséért. Izraellel szembeni óvatos bírálatként kijelentette, hogy a palesztinok nagyobb mozgási szabadságában reménykedik, hogy eljuthassanak a szent helyekre, a palesztinokat pedig arra kérte, hogy álljanak ellen a terrorizmus és az erőszak kísértésének. A szabadtéri misén az első sorban izraeli börtönök foglyainak családtagjai álltak, tekintet nélkül vallási hovatartozásukra.

A mise után a pápa ellátogatott az 1950-ben még Jordániában felállított "Aida" menekülttáborba, ahol jelenleg mintegy ötezren élnek. A tábor lakói a helyi ENSZ-iskola udvarán, az általuk "apartheid-falnak" nevezett betonkerítés mellett színpadot építettek a pápának, aki az elválasztó falat a patthelyzetbe került izraeli-palesztin kapcsolatok szimbólumának nevezte. XVI. Benedek a menekülttábort követően felkeresett egy gyermekkórházat, majd a palesztin elnökkel tárgyalt.

A palesztin államférfiak egyértelműen politikai eredményeket vártak a pápai zarándoklattól. Száeb Erakat, a Fatah egyik vezetője úgy nyilatkozott: a pápalátogatás az igazságtalanság és a megszállás végére szólít fel.

A palesztin hatóság területén az oslói egyezmény óta a kivándorlás következtében drámaian lecsökkent a kereszténynek száma. Betlehemben mintegy 30 ezren élnek, akiknek 1998-ban még mintegy 80 százaléka volt keresztény, de 2005-re 2 százalékra csökkent arányuk. A helyi keresztények a pápa látogatásától megerősödésüket és a kivándorlás csökkenését várták.

A pápa a menekülttábor mellett álló betonkerítésnél
A pápa a menekülttábor mellett álló betonkerítésnél
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.