Csak írják a csekkeket a brit képviselők

Mindhárom nagy brit párt vezetője határozott fellépést ígért a képviselői juttatások rendszerével visszaélő frakciótagokkal szemben. Az újságolvasók a jövőben könnyebben megkülönböztetik ugyanis a westminsteri képviselőket elszámolási trükkjeik, mint a funkciójuk vagy választókerületük alapján.

Nehéz lesz elfelejteni például, hogy Jacqui Smith belügyminiszter káddugó-, Cheryl Gillan, a toryk Walesért felelős szóvivője kutyaeledel-, Sir Menzies Campbell korábbi liberális demokrata vezető szappan- és WC-kefecsekket nyújtott be a parlament illetékes hivatalának. Bár a közvélemény fantáziáját megragadták a filléres pitiáner tételek, igazi felháborodást azok a honatyák váltottak ki, akik többször is elcserélték "második" otthonukat, és mindannyiszor zsebre vágták a tranzakcióval járó vagyonnövekedést - elmulasztva a közönséges földi halandót sújtó adó befizetését.

Először állt ki szerdán az alsóház elé Gordon Brown kormányfő, az immár hatodik napja újabb és újabb meglepetéseket tartogató botrány kirobbanása óta. Mire az interpellációkra sor került, mindhárom vezető brit párt - amelyek aligha tehetnek egymásnak szemrehányást az ügyben - szankciókat helyezett kilátásba a túlkapásaikat nem korrigáló képviselőkkel szemben. Több munkáspárti miniszter máris bejelentette, hogy postára adta a Daily Telegraph napilap által közzétett elszámolási trükkökből származó bevételeit visszafizető csekket.

A kínos történetből David Cameron, az ellenzék vezére került ki a legjobban. Előbb egyenként behivatta irodájába az árnyékkormány tagjait, és közölte velük, hogy ha meg akarják őrizni pozíciójukat, maximum 11 ezer fontot vissza kell szolgáltatniuk az eddig élvezett kedvezményekből. Ezután Westminsterben rendezett sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozta a nevüket, köztük George Osborne árnyék-pénzügyminiszterét, aki borsos, 400 fontos taxiszámlát nyújtott be.

David Cameron
David Cameron
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.