A vonat utolsó kocsijában utazott azon a márciusi reggelen a román Silviu Jarnea: dolgozni ment, amikor működésbe lépett a pokolgép. Spanyolország történetének legvéresebb merényletére emlékeztek tegnap Madridban – 191 ember vesztette életét, és csaknem kétezren megsebesültek 2004. március 11-én, amikor négy vonaton robbant bomba a madridi Atocha pályaudvar közelében.

Nem múló gyász Susana Vera / Reuters

A merényletnek komoly politikai következményei voltak a kormányzó Néppárt számára is: a három nappal később megtartott parlamenti választásokon az esélytelennek tartott szocialisták José Luis Rodriguez Zapatero vezetésével legyőzték a konzervatívokat.

A gazdaságilag legjobb időszakát élő, a nemzetközi politikában fontos szereplővé előlépő Spanyolországot lesújtotta a tíz évvel ezelőtti tragédia. Tegnap, a merénylet tizedik évfordulóján a madridi Almudena-székesegyházban Madrid érseke celebrált ezerfős emlékmisét, amelyen részt vettek a kormány és a királyi ház tagjai is. A Retiro parkban 191 luftballont bocsátottak fel a halottak emlékére. A sajtó pedig felidézte a legszívszorítóbb történeteket.

Az El Paísnak nyilatkozó román Silviu Jarnea például ma sem felejti, hogy a gomolygó füst közepette csak körvonalakat látott, egy lányt, aki szinte félmeztelen volt, a harisnyájából egy kis gumiszalag maradt a bokája körül. Egy férfire is emlékszik, akinek lángolt a haja. Silviu néhány embert kicipelt a vonatból, de amikor meghallotta a rendőrségi szirénát, kereket oldott: nem volt tartózkodási engedélye. Azóta is kísérti, hogy talán tehetett volna többet az áldozatokért.

A sérültek közül is sokan egy életre viselik a nyomokat. A családjuk velük együtt küzd a múlttal. A legtöbben ma is pszichológushoz járnak, van, aki még évekig hallani vélte a férje telefonját, miután a férfi meghalt a merényletben. Mások nem tudnak mit kezdeni a szerencséjükkel, hogy túlélték a merényletet, miközben útitársaik odavesztek, vagy úgy érzik, hogy nem segítettek eleget. A legszörnyűbb talán a gyereküket elvesztett szülők fájdalma: Laura 26 éves volt a merénylet idején, most már tíz éve vegetatív kómában fekszik. A szülei naponta látogatják, de nincs mit tenni. Egy lengyel vendégmunkás a feleségét és hét hónapos kislányát vesztette el.

A politikusok számára is ad okot önvizsgálatra az évforduló. A kormányzó konzervatívok – tíz éve még José María Aznar miniszterelnök idején – biztosra vették, hogy a baszk ETA áll a merénylet mögött. Hiába bizonygatták a terrorszakértők kezdettől fogva, hogy az ETA ilyen nagyszabású akcióra képtelen lett volna.

Mint később bebizonyosodott, a robbantásokat az al-Kaida egyik sejtje követte el, mert így akarta megbosszulni, hogy a spanyol kormány lelkesen támogatta George W. Bush iraki háborúját. A per 2007-ig tartott, ekkor 21 vádlottat ítéltek el, legtöbbjük élete végéig rács mögött marad. Aznar kormányfő azonban attól tartott, hogy ha a választások előtt kiderül, hogy így büntették meg Spanyolországot az iraki háborúban való részvételért, akkor elbukja a voksolást: az elemzők szerint végül éppen amiatt vesztett, mert kirívóan rosszul kezelte a tragédiát.

Az összeesküvés-elméletek egy része azóta is tartja magát. Dokumentumok tűntek el, fel-felbukkannak az ETA részvételére utaló nyomok, sőt a konzervatívok és a hozzájuk közeli sajtó még azt is megpendítette: lehet, hogy a szocialistáknak is részük volt a merényletben. „Ma nem kérünk az ellenségeskedésből, egyszerűen emlékezzünk az áldozatokra” – kérte a társadalmat tegnap Angeles Pedraza, az áldozatok hozzátartozóit tömörítő szervezet egyik vezetője. Pedraza 25 éves lánya is a vonaton halt meg. Fia annak köszönheti az életét, hogy aznap reggel elaludt.