Vasárnapig kell választ adniuk az EBESZ, a bécsi székhelyű európai biztonsági és együttműködési szervezet tagországainak, hogy elfogadják-e a litván elnökség javaslatát, hogy legyen az olasz Lamberto Zannier a következő három évben a főtitkár. A jelenlegi vezető, a francia Marc Perrin de Birchambaut 2005 óta áll az EBESZ élén, immár második periódusú megbízatása június 30-án jár le, addig kell utódját megtalálni. Az 56 tagország mindegyikének igent kell mondania a jelöltre a szervezet szabályai szerint. Éppen ezen az egyhangúságon bukott el a volt osztrák külügyminiszter, Ursula Plassnik győzelme, a török kormány  ugyanis az EBESZ elnökségéhez címzett levelében megvétózta az összes több tagország által támogatott jelöltségét.

Bécsnek számítania kellett Ankara bosszújára, hiszen az osztrák diplomata, aki 2004-2008 között töltötte be néppárti színekben a külügyminiszteri posztot, 2005 októberében a diplomáciában szokatlan egyértelműséggel akadályozta meg, hogy elkezdődjenek Törökország uniós csatlakozásáról a tárgyalások. Plassnik a tagság helyett privilegizált partnerséget ajánlott, azaz ankarai megítélés szerint másodrendű együttműködést kínált a hatvanas évek óta az uniós bebocsátásra áhítozó országnak. „190 centiméter konokság” írták a magasra nőtt politikusnőről anno a török újságok, most pedig az ország külügyminisztere, Ahmet Davutoglu indokolta, hogy Ankara nem fogadhat el egy olyan személyt a nagyjelentőségű nemzetközi szervezet élére, aki megkérdőjelezi Törökország európai identitátását. Hozzátette azonban, hogy a vétó személyesen Plassniknak, s nem Ausztriának szól.

A bécsi diplomácia mindazonáltal bosszúról beszél, nem vonja vissza Plassnik jelölését. A nemrégiben alkancellári és néppártelnöki magasságokba emelt Michael Spindelegger külügyminiszter az ankarai török követen keresztül tiltakozó jegyzéket küldött a vétózónak, s az EBESZ állandó tanácsának rendkívüli összehívását kezdeményezte. A politikai elemzők a kétoldalú kapcsolatok fagypontját mérik, diplomáciai körökből kiszivárogtatták, hogy a törökök nem csupán bosszúállók, hanem szószegők is. A május elején a Hofburgban járt török államfő, Abdullah Gül ugyanis állítólag szavát adta osztrák kollégájának, Heinz Fischernek, hogy nem tesznek Plassnik jelölésének keresztbe. Mindesetre Plassnik ígéretet kapott miniszterétől, hogy ha nem jön be a főtitkári állás, akkor nagykövet lesz Párizsban.

Egy héttel a törökországi általános választások előtt Ankara szívesen játssza el a nemzetközileg is egyre tekintélyesebb hatalom szerepét, ismeri el Cengiz Günay, az osztrák külpolitikai intézet politológusa, emlékeztetve arra, hogy 2009-ben a dán Rasmussen NATO-főtitkári megválasztása ellen is tiltakoztak már a török politikusok, s csak akkor hagyták abba az ellenállást, amikor az amerikai elnök extra posztot adott a szervezeten belül országuknak. „A gazdaságilag is egyre erősebb Törökország részéről általánosan érzékelhető egyfajta emancipációs törekvés, ami az uniós tagság iránti lelkesedés lohadásával, az iszlám reneszánszával is összefügg” - teszi hozzá.

De Ankarának különleges „lelki problémái” is  vannak Ausztriával. A napokban hagyja el Bécset a 2009 óta a követséget irányító Kadri Ecved Tezcan, aki tavaly novemberben olyan kőkemény kritikát fogalmazott meg az osztrák társadalom, s vezetőik  idegengyűlöletével szemben, hogy Ankara fél évet várt a visszahívásával, nehogy a megsértődött osztrák politikusok azt higyjék, Törökország meg akarja büntetni diplomatáját. Még akkor se gondolják ezt, ha a török külügyminisztérium, s maga a nagykövet is hangoztatta, hogy csak a magánvéleményének adott hangot.

Tezcan a kifogásolt interjúban azt mondta, hogy az osztrák állam gettóba zárja a törököket, ezért vannak iskolai osztályok 70 százalékos török gyerek hányaddal. Az osztrák lakosság egyáltalán nem érdeklődik az idegen kultúra iránt, intoleráns. „Ha én lennék az ENSZ, az EBESZ vagy az olajtermelő országokat tömörítő OPEC, akkor elköltöznék egy olyan országból, ahol az emberek 30 százaléka szélsőjobboldali pártra adta a szavazatát.” A diplomata nyiltan kifejtette, hogy az osztrák szociáldemokrata párt semmivel sem nyitottabb a szélsőséges szabadságpártnál, s felrótta Bécsnek, hogy az integrációs kérdésekkel nem a családügyi vagy a kulturális minisztérium foglalkozik, hanem a belügy, amely idegenrendészeti kérdést csinál az együttélésből, kriminalizálja az Ausztriában élő 247500 törököt.  „Hogy lehet az, hogy abban az országban, ahol ennyi honfitársam él, akkreditálásomkor az osztrák külügyminiszter nem volt hajlandó találkozni velem?” – fakadt ki Tezcan, akit kemény szavaiért behívtak az osztrák külügyminisztériumba, de a fejmosást is csak a délkelet-európai osztály vezetőjétől, s  nem magasabb rangú vezetőtől kapta.

A hírhedt interjú hónapokra lehűtötte a kétoldalú kapcsolatokat, csak idén májusra enyhült meg annyira a hangulat, hogy a külföldiekkel szemben leginkább nyitott zöldek, akik Bécsben, ahol a legnagyobb török közösség él, immár koalícióban kormányoznak a szociáldemokratákkal, felkarolták azt az elképzelést, hogy legyen érettségi tárgy a török nyelv, s evégett, nyissanak végre az osztrák főiskolákon, egyetemeken török nyelvszakot. Némi óvatos mérlegelés után minden illetékes hárított, az egyetemek a török tanszékek felállítását mondták korainak, az oktatási minisztérium pedig tanerők nélkül a nyelvtanulás bevezetését minősítette lehetetlennek.

Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter