1600 francia katona érkezik Banguiba

Mind az 1200 francia katona megérkezett a Közép-afrikai Köztársaságba, és megerősítették a járőrözést a fővárosban, Banguiban, valamint az ország főbb útvonalain - jelentette be szombaton Párizsban a francia védelmi minisztérium.

Francois Hollande államfő nem sokkal később közölte: szombat estig 1600-ra emelkedik az országba küldött francia katonák száma. "Ma este 1600-an lesznek, és ez a létszámú erő addig marad, ameddig szükséges" - mondta a francia elnök az 53 afrikai ország részvételével Párizsban rendezett biztonsági értekezlet záró sajtótájékoztatóján. A francia illetékesek korábban még azt jelezték, hogy az 1200 katonával a francia erők elérték a tervezett létszámot, és megduplázták az eddig az országban állomásozó francia katonák számát.

Hollande elmondta, hogy a közbiztonság helyreállításának részeként, valamint a szabad választások lehetővé válása érdekében a francia katonák feladata lesz "a lakosságot terrorizáló valamennyi milicista és fegyveres csoport lefegyverzése".

A francia hadseregnek öt harcoló kontingense van jelen az afrikai országban, az utolsó 200 katona néhány órája érkezett meg - közölte Gilles Jaron ezredes, vezérkari szóvivő. A védelmi minisztérium szerint a tervezettnél 24 órával előbb sikerült mozgósítani a tervezett 1200 fős francia erőt.

Az első francia szárazföldi erősítést szombat délelőtt Kamerunból irányították a Közép-afrikai Köztársaságba. A francia hírügynökség tudósítása szerint a francia hadoszlopot kitörő lelkesedéssel fogadták a helyiek az észak-keleti határnál fekvő Bouar városában, ahol napok óta tartottak a mészárlások. Több ezren táncoltak, énekeltek, sokan sírtak örömükben. A beszámolók szerint nők és gyermekek ugráltak fel a harci járművekre, és hálájuk jeléül az utat söpörték a felszabadítóként üdvözölt francia katonák előtt.

A vezérkar szerint a francia motoros és gyalogos járőrözés gyakorisága az elmúlt órákban háromszorosára nőtt az ország legfőbb útjain, de az afrikai erőkkel közösen a francia katonák biztosítják a főváros kevésbé fontos útvonalait is.

A vezérkari szóvivő szerint a francia erők ellenőrzés alatt tartják az országnak a Banguitól északra és a szomszédos Kameruntól keletre lévő részét is. A Közép-afrikai Köztársaság két legfőbb közlekedési útvonala észak felé Csádot köti össze Banguival, keletre pedig Kamerunt a fővárossal.

Pénteken már több száz francia katona érkezett a szomszédos országokból. A lövészkontingens mellett sugárhajtású repülőgépeket, helikoptereket, ejtőernyősöket és felfegyverzett szárazföldi járműveket vezényeltek a világ egyik legszegényebb országába.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön adta meg a felhatalmazást Franciaországnak és az Afrikai Uniónak a katonai beavatkozásra a rend helyreállítása és a civil lakosság védelme érdekében. Ezt követően Francois Hollande még este bejelentette, hogy Franciaország azonnal akcióba lép.

Nemzetközi támogatásra szólítottak fel az afrikai csúcstalálkozó résztvevői

Széles nemzetközi összefogást sürgettek az afrikai békefenntartó beavatkozások finanszírozására szombaton Párizsban a Francois Hollande francia elnök által összehívott biztonsági értekezlet résztvevői, akik 53 afrikai országot képviseltek.

"Egyetértettünk abban, hogy Afrikának képessé kell válnia saját biztonságának szavatolására" - hangsúlyozta a francia államfő a záró-sajtótájékoztatón. Hollande megígérte, hogy Párizs évi 20 ezer afrikai katona képzésével fogja támogatni, hogy 2015-ig felállhasson egy gyorsreagálású afrikai erő.

Az értekezlet zárónyilatkozatában Franciaország és az afrikai állam- és kormányfők a válsághelyzetekre reagálni képes afrikai kapacitások fejlesztését szorgalmazták, és ehhez széles nemzetközi anyagi támogatást sürgettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.