1500-ra nőtt a fülöp-szigeteki áldozatok száma

Hatvanezer ember maradt hajlék nélkül, a legsürgetőbb probléma az ő elszállásolásuk. A katasztrófavédelem arra számít: a sár alatt további holttestekre bukkannak.

Már 1500 halálos áldozata van a fülöp-szigeteki áradásnak, mely egy héttel ezelőtt árasztotta el az ország déli részét, Mindanao szigetét. Illetékesek szerint az eddigieken kívül újabb kétszáz testet találtak a vízben, és bár nem tudni, összesen hányan tűntek el, még mindig kutatnak testek után, írja a BBC.

A Washi tájfun december 16 és 18 között pusztított, főként Cagayan de Oro és Iligan városokban. A halottak közül sokan aludtak, mikor a folyók hirtelen kiléptek medrükből, így esélyük sem volt menekülni, vagyis egész falvakat sodorhatott el az áradás. Ana Caneda, a helyi polgári védelem vezetője az AFP-nek úgy nyilatkozott: még több test előkerülésére számít.

A nemzeti katasztrófavédelmi ügynökség úgy számolja, hogy nagyjából hat hónapig tarthat, mire ideiglenes otthont tudnak építeni annak a hatvanezer embernek, aki most fedél nélkül maradt. Sokat közülük iskolaépületekben szállásoltak el, ám január harmadikán, az iskola újraindulásakor nekik távozniuk kell.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.