150 munkás rekedt egy beomló üzemben

Legalább 16 ember meghalt, amikor a pakisztáni Lahorban összeomlott egy épülő gyár. Sokan a romok alatt rekedtek. 

A mentést végzők attól tartanak, hogy akár 150 munkás is csapdába eshetett a kőtörmelék alatt. A mentési munkálatok folyamatban vannak - számol be a BBC. A romok alól segélykiáltások hallatszódnak. 

A mentőcsapatoknak sikerült kiszabadítani néhány embert a romok alól. Az állami televízió szerint 45 sérültet szállítottak a környék különböző kórházaiba. A hadsereg is segít a mentésben, egy mérnökökből és szakértőkből álló csapatot küld a helyszínre.

A Lahor külkerületében álló Sundar Industrial Estate két emeletén dolgoztak, míg a harmadikat építették. A  The Dawn című lap szerint kiskorú munkásokat is alkalmaztak az építkezésen, ezt azonban hivatalos források nem erősítették meg.

A mentést végzők szerint a munkálatokat nehezíti, hogy a mentési munkálatokhoz használt nehéz gépek kárt tehetnek a túlélőkben.

A mentésben részt vevők egyike, Jam Sajjad Hussain az AP hírügynökségnek azt mondta, hogy 200 munkás lehet az épületben, más források azonban 150-re teszik a bent rekedt emberek számát.

Pakisztánban az épületbiztonság gyakran alatta marad a követelményeknek. Múlt szeptemberben 24 ember halt meg Lahorban, amikor egy mecset teteje omlott be. 2012 februárjában pedig 17 embert, köztük gyerekeket ölt meg egy gyár összeomlását követő gázrobbanás egy lakóövezetben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.