120 millió dollárért kelt el a Sikoly

Munch letaszította trónjáról Picassót: a norvég expresszionista festő emblematikus műve, a Sikoly egy New York-i árverésen 119,9 millió dollárért kelt el, ezzel átvette a nemzetközi műkereskedelemben a világ legdrágábban aukción elkelt képe címet.

Az eddigi rekordot Pablo Picasso egyik aktképe tartotta, amely két éve, ugyancsak New Yorkban 106,5 millió dollárért talált vevőre. A világ legismertebb és legtöbbet reprodukált modern festményei között számon tartott Sikolyból Munch négy változatot készített, ebből három norvég állami múzeumok tulajdona.

A képet Petter Olsen vitte kalapács alá, akinek apja jó barátja volt a norvég művésznek. Olsen állítása szerint azért akarta eladni a képet, mert „másoknak is meg akarja adni a lehetőséget, hogy a művet magukénak tudhassák.” Reméli, hogy az aukció után egyre többen fogják értékelni Munch munkásságát. A kép 12 perces verseny után került egy telefonos licitáló gyűjteményébe. A bevételből származó pénzből egy norvégiai művészeti központot fognak támogatni.

A képért heten versengtek, a licit negyvenmillió dollárról kezdődött. A szakértők szerint a négy másolat közül ez a legszínesebb, és ez az egyedüli, amelynek a keretén olvasható egy vers is a művésztől. Az árverező Sotheby’s cég még azt sem árulta el, melyik országba vándorol majd a mű. A szaksajtó azonban tudni véli, hogy a Sikoly most Paul Allen milliárdoshoz került, aki 1975-ben Bill Gatessel megalapította a Microsoft informatikai céget, és napjainkban a világ egyik legtőkeerősebb műgyűjtője.

Munch képe rekordáron kelt el
Employees hold "The Scream" painted by Edvard Munch at a Sotheby's auction in New York May 2, 2012. The painting, which dates from 1895, is one of four versions of the composition, and sold for a record $120 million at the auction on Wednesday, far exceeding pre-sales estimates of about $80 million. REUTERS/Andrew Burton (UNITED STATES - Tags: SOCIETY BUSINESS WEALTH TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.