Elúszhatnak a csillaghegyiek vízisport-reményei

Több száz óbudai szülő aláírásgyűjtéssel tiltakozik egy tervezett uszodabezárás ellen, amely mintegy ötszáz gyermeket érintene. A tulajdonos Fővárosi Vízművek szerint az uszoda évek óta ráfizetéssel működik. Október végéig további bérlőket várnak: ha elegen jelentkeznek, az uszodát idén is téliesítik és folytatódhatnak az edzések.

Elképzelhető, hogy hamarosan legalább félezer óbudai gyermeknek és szüleiknek kell lemondaniuk az eddig megszokott úszásoktatásukról. A III. kerületben működik ugyanis a Fővárosi Vízművek Zrt. sportelepe, ám uszodája használata kérdésessé vált.

– Az uszoda bezárása körülbelül 500 gyereket érintene: több sportegyesület tagjait, köztük úszókat, kajakozókat, vízilabdázókat, iskolák úszásoktató tanfolyamait is. De itt edzenek a magyar szinkronúszó válogatott tagjai is – mondta el érdeklődésünkre Gyepes Lajos, a Római Sport Egyesület elnöke. A gyerekek szülei most aláírásgyűjtéssel tiltakoztak, erre válaszul a III. kerület polgármestere, Bús Balázs ígéretet tett arra, hogy kiáll az uszoda érdekében, melyet a tulajdonos Fővárosi Vízművek a magas költségekre és a veszteséges működtetésre hivatkozva idén télen nem üzemeltetne. A kerületben a vízművek sporttelepén kívül a Szérűskert tanuszodában és a Csillaghegyi strand uszodájában tartanak úszóedzéseket, ám Gyepes Lajos szerint ezek már most is zsúfoltak, és nincsen kapacitásuk újabb 500 gyerek befogadására.

Néhány hete – szintén a ráfizetéses működés miatt – még a Csillaghegyi strand uszodájának téliesítése is kétséges volt, ám a létesítményt üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-től megtudtuk, az uszoda a szokásos rend szerint, téli üzemmódban idén is működni fog.

Gyepes Lajos úgy véli, a vízművek uszodájának fenntartását hosszabb nyitva tartással, vagy az uszoda szélesebb közönség előtti megnyitásával lehetne gazdaságosabbá tenni. Itt a békásmegyeri lakótelep, a kerületben 130 ezren laknak: lenne tehát igény az uszodára. Ám erre nincs mód, nem lehet szélesebb közönség előtt megnyitni az uszodát, ugyanis a vízművek szerint a sporttelep különleges védelem alatt álló, biztonsági kockázattal rendelkező terület, ahová csak különleges engedéllyel lehet belépni. Ugyanakkor, mint azt Puskás Péter III. kerületi alpolgármestert elmondta, Óbuda nem tud anyagi áldozatot hozni a létesítmény téli üzemeltetéséért, miközben az önkormányzat is abban érdekelt, hogy a téli úszási lehetőség megmaradjon.

Bella Balázs, a Fővárosi Vízművek stratégiai és ingatlangazdálkodási vezérigazgató-helyettese szerint a Fővárosi Vízművek évtizedekkel ezelőtt egy gépházához tartozó zöldterület leválasztásával hozta létre Oktatási és Sportközpontját, ahol az uszoda is található. Csakhogy annak téli üzemeltetése hosszú évek óta jelentős ráfizetéssel működik. A vezérigazgató-helyettes szerint az uszoda üzemeltetése nemes cél ugyan, de évente több tízmillióba kerül, ami nem is lenne probléma, ha lenne rá elegendő fedezet. Mivel a bevételek jelentősen elmaradnak a tervezettől, minden egyes forintról meg kell gondolniuk, hogy mire adják ki, minél kisebb terhet rakva ezzel a budapesti vízfogyasztókra.

A medence téliesítése, vagyis sátorral való befedése és fűtése évi 21 millió forintba kerül, míg a sportegyesületek által fizetett bérleti díjakból származó éves bevétel mindössze 900 ezer forint. A kerületi önkormányzattal és a sportegyesületek képviselőivel folytatott egyeztetések után jelenleg bizonytalan, hogy idén télen üzemelhet-e az uszoda. Mindenesetre a közművállalatnál október végéig várják azoknak a sportegyesületeknek a jelentkezését, melyek szeretnének úszóedzéseket tartani és bérleti szerződést is kötnének. „Jelenleg olyan partnereket keresünk, akiknek valóban szükségük van a helyre és fizetni is hajlandóak” – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.