Az egészségügy és a hajléktalanellátás is lekerült a napirendről

A Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésén levették a napirendről az egészségügyi, valamint a szociális intézmények szerkezetátalakítási koncepcióinak kidolgozásáról szóló javaslatot, de a képviselők így is csaknem hetven napirendi pontról tárgyalnak az új ülésteremben.

A képviselők az egészségügyi főpolgármester-helyettes javaslatára levették a napirendről a civil szervezetekkel kötött közszolgáltatási szerződések felmondására vonatkozó - Szentes Tamás által beterjesztett - javaslatot, amely tizenegy, hajléktalanokat ellátó civil szervezettel bontotta volna fel a közszolgáltatási szerződést. Ugyancsak levették a napirendről a főpolgármester-helyettes előterjesztésére az egészségügyi, valamint a szociális intézmények szerkezetátalakítási koncepcióinak kidolgozásáról szóló javaslatot.

A képviselők úgy döntöttek, nem tárgyalnak az Újköztemető főbejárata előtti körforgalom tervezésére és kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárás jóváhagyásáról, és az útfelújítások lebonyolítói és műszaki ellenőri feladatainak ellátására vonatkozó közbeszerzési eljárás jóváhagyásáról sem.

Napirenden maradt viszont a főváros és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával kötendő együttműködési megállapodás, illetve a kerületek és a főváros közötti forrásmegosztásról szóló rendelet.

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a Városház utcai épületben 15 millió forintba került az új ülésterem átalakítása, amelyet két kiemelkedő politikus, Széchenyi István és Deák Ferenc alakját ábrázoló festmény díszit; a korábbi kápolnából kialakított helyiségben egyebek mellett új bútorokat, székeket, lámpákat és dekorációkat helyeztek el, továbbá új szavazórendszert építettek ki.

Tarlós István főpolgármester a helyszínváltozást azzal indokolta: "ésszerűnek tűnt", hogy az ülést az Újvárosháza helyett a hivatal Városház utcai épületében tartsák, ha utóbbinak van díszterme. A képviselők első alkalommal tanácskoznak az új ülésteremben; nemzeti zászlók alatt 33 képviselő asztalai egymással szemben, két-két sorban helyezkednek el a főpolgármesteri pulpitus előtt.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.