Zuschlagtól 45 milliót követel az APEH

Az APEH 30,5 millió forint adóhiányt állapított meg eddig Zuschlag János volt MSZP-s parlamenti képviselőnél. Zuschlag szerint egy forint adóhátraléka sincsen.

Iratismertetéssel folytatódott a Zuschlag-per szerdán Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Fodor Endre, a büntetőtanács elnöke ismertette az APEH Dél-Alföldi Regionális Igazgatóságának a jegyzőkönyvét, amely szerint - az ügyészség megkeresésére - vizsgálatot végeztek Zuschlagnak a 2004-2005. évi gazdálkodásáról. Az irat szerint szerint Zuschlag érdemi nyilatkozatot nem tett az adóhatóság kérdéseire. Az APEH összesen 30,5 millió forint adóhiányt állapított meg a vizsgált két évre, e mellett pedig a ötvenszázalékos büntetést, vagyis 15,25 millió forint bírságot róttak ki rá.

Zuschlagtól 45 milliót követel az APEH
ARCOKAT NEM !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Zuschlag János pere a Kecskeméti Bíróságon, tárgyalás, per, első tárgyalási nap, Fotó: Móricz Simon 2008.10.08. Kecskemét Zuschlag János a vádlottak padján a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, ahol megkezdűdött a büntetűper a volt szocialista politikus és tizenöt társa ellen

Az irat ismertetését követően Zuschlag kért szót és kijelentette: azért nem tudott érdemben nyilatkozatot tenni az adóhatóságnak, mert előzetes letartóztatásban van. Hozzátette: egyetlen forint adóhátraléka sincsen, ezt a pótlólagos nyilatkozatában majd igazolni fogja.

Mint ismeretes, a volt szocialista honatyát és hét társát különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett csalással vádolják, további nyolc személy csalásért és bűnpártolásért áll a bíróság előtt. A kárérték - amelynek nagy részét a vádlottak megtérítették - mintegy hetvenötmillió forint.

A perben várhatóan márciusban lesz elsőfokú ítélet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.