Zuschlag félt a lehallgatástól - konspirált

Zuschlag János és más vádlottak a nyomozás záró szakaszában igyekeztek konspirálni; volt olyan, aki mobiltelefont kapott az elsőrendű vádlottól, bizonyos kérdéseket pedig csak személyesen vitattak meg - derült ki az egykori szocialista politikus ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon kedden.

"Egy bonyolult büntetőügyben óhatatlanul felmerül az emberben, hogy lehallgatják a telefonját" - mondta Zuschlag János  meghallgatásának hatodik napján annak kapcsán, miért kérte egyszer  Őri Andrást, hogy személyesen a Köztársaság téri irodában  találkozzanak, ne telefonon beszéljenek.

Lados István vallomásában utalt rá, hogy Zuschlag János  mobiltelefonokat osztogatott vádlott-társainak, hogy azok  segítségével tartsák a kapcsolatot. Ezt az elsőrendű vádlott részben  elismerte, de azt állította, csupán egy-két ember kapott készüléket,  köztük Lados István is. Ahogy Zuschlag János fogalmazott, csupán  "elővigyázatosságból, ha mégis lehallgatnák".

Egy Fodor Endre bíró által ismertetett lehallgatási  jegyzőkönyvből kitűnt, amikor Őri András értesítette Zuschlag  Jánost, hogy beidézték az ügyészségre, az elsőrendű vádlott azt  mondta neki, hogy egyeztessen Szente Zsolt ügyvéddel, s hozzátette:  "még fut egy kört". Ezt követően néhány perccel Zuschlag János  felhívta Lusztig Péter egykori Baranya megyei rendőrfőkapitányt.

Katus Ferenc egy lehallgatott telefonbeszélgetésben úgy  fogalmazott "sítáborba" hívták meg, amikor arról értesítette  Zuschlagot, hogy több társával együtt beidézték az ügyészségre. Ekkor megbeszélték, egyeztetnek, s ügyvéddel együtt jelennek meg a  kihallgatáson.

A per a következő tárgyalási napon, csütörtökön is Zuschlag  János meghallgatásával folytatódik, ekkor az ügyészek majd a védők tehetnek fel kérdéseket az elsőrendű vádlottnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.