Zuschlag-per: Gyurcsányt is be akarták mártani?

Folytatódott Kecskeméten az egykori szocialista országgyűlési képviselő, Zuschlag János titkárságvezetője, Lados István a meghallgatása. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Zuschlagot, valamint hét társát, különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett csalással vádolja, további nyolc személy, bűnpártolásért és okirat-hamisításért áll a bíróság előtt.

Harmadik alkalommal hallgatta meg tegnap a bíróság Kecskeméten Lados Istvánt, Zuschlag János titkárságvezetőjét, aki a nagyszabású büntetőper másodrendű vádlottja. Lados azt mondta: nem csak pályázati beszámolók, és számlák hamisításában, hanem Vas megyei szocialista szervezetek csak papíron jegyzett, valójában nem létező tagsággal történő felduzzasztásában is részt vett évekkel ezelőtt. Elmondása szerint a Fiatal Baloldal Vas megyei alapszervezeti alakuló üléseinek a fiktív jegyzőkönyveit kellett elkészítenie.

Amikor a tagbeléptetések ügyében nyomozás indult, az ügyhöz kapcsolódó terhelő iratok egy autófeltörés során eltűntek. Az iratlopás színlelt volt, Zuschlag intézte – vallotta Lados. Kiderült: Zuschlag tartott Lados ügyészségi kihallgatásától, ezért pénzt ajánlott a titkárságvezetőnek, ha az eljárás lezárásáig külföldre távozik.

Daróczi Dávid kormányszóvivő erre reagálva az MTI-nek cáfolta, hogy lett volna ilyen találkozó.

Rejtőzködés a fitnesz-tréner segítségével 

A titkárságvezető – főnöke fitnesz-trénere, Gy. Ludovic segítségével, aki szintén vádlott a mostani perben – Erdélyben, Bánfihunyadon rejtőzött hónapokig, ahol a volt honatya és edzője egy ruha-nagykereskedést működtetett. A bujkálásáért ígért hárommillió forintot Lados végül nem kapta meg, majd múlt év szeptemberében – amikor Zuschlagot előzetes letartóztatásba helyezték – visszatért Magyarországra és önként feladta magát a kecskeméti ügyészségen.

Nem egy szokatlan jelenség?

Lados István az MTI jelentése szerint azt állította: Zuschlag János a nyomozati szakaszban különböző módszerekkel megpróbálta elérni, hogy a pályázatok készítése idején még a Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztériumot (GYISM) vezető Gyurcsány Ferencet és Szijjártó Pétert, a Fidesz politikusát is keverjék bele az ügybe. Lados István vallomása szerint Zuschlag János arra utasította Ocsovai Tamást, aki korábban a GYISM helyettes államtitkára volt, hogy vallomásából az derüljön ki: az ügy az nem Zuschlag-ügy, hanem "a politikai rendszer működésére jellemző dolog".

Zuschlag azt szerette volna elérni, hogy a fiktív szervezetek pályázatán megszerzett pénzszerzésről az derüljön ki, hogy "a politikai palettán ez nem egy szokatlan jelenség, ez egy bevett módszer", valamint azt, hogy Szijjártó Pétert, a Fidesz politikusát is belekeverjék az ügybe - mondta Lados. Ezzel kapcsolatban Lados István beszámolt egy beszélgetésről, amely során a Képviselői Irodaházban Szíjjártó Péter arra kérte Zuschlag Jánost, hogy járjon közbe pályázatok ügyében.

A vádlott szerint Zuschlag gúnyosan utasította el a Fidesz szóvivőjét; azt mondta: "rendesen kell dolgozni, meg kell nyerni a választást, akkor lesz pénz a pályázatokra". Lados vallomása szerint Zuschlagnak az a kifejezése, hogy a "főnökséget" keverjék bele az ügybe a Gyurcsány Ferenc által vezetett minisztérium vezetőségére vonatkozott.

A másodrendű vádlott nem tudta elmondani, hogy Zuschlag milyen instrukciókkal látta el Ocsovait, de a lényeg szerinte az volt, hogy valótlan állításokkal keverjen bele másokat az ügybe.

A vádlott rosszul lett

Lados – akárcsak korábbi bírósági vallomásaiban – hétfői meghallgatásán ismét szót ejtett arról: Zuschlag minden esetben azzal nyugtatta, hogy a magas rangú politikai, rendőrségi kapcsolatai segítségével gyorsan és "eredménytelenül" le fogják zárni az ügyet. Később pedig azzal bíztatta: ne féljen, meg van szervezve az ügyvédi védelem is, mert Gyurcsány Ferenc felhatalmazta Bánáti Jánost, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét, hogy ebben az ügyben járjon el.

Elmondása szerint Bánáti azt ígérte: akkor tud majd a nyomozati iratokba beletekinteni, amikor azok felkerülnek Bács-Kiskun megyéből a Legfőbb Ügyészségre.

Lados szerint Zuschlag később azt mondta neki: Bánátinak sikerült beletekintenie az aktákba, amelyről első olvasatra azt állapította meg, hogy téves az írásszakértői vélemény. A titkárságvezető vallomása szerint Zuschlag, Gyurcsány és Bánáti egy esetben találkoztak hármasban, amelyre főnöke úgy emlékezett vissza, hogy a miniszterelnök neki támadt, amiért a neve belekeveredett az ügybe. Zuschlag ekkor azzal vágott vissza: nem fajult volna az ügy idáig, ha időben segít neki.

Lados vallomása közben rosszul lett és a bírónak szünetet kellett elendelnie.

Zuschlag Jánost és hét társát különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett csalással vádolják, további nyolc fő csalásért és bűnpártolásért áll a bíróság előtt. A kár mintegy hetven-ötmillió forint.

Egy éve elküldött vallomás a vasi fantomszervezetekről

A Vas megyei fiktív beléptetések ügye 2003 robbant ki, amikor a fiatal baloldaliak helyi szervezeteinek tagsága hirtelen megsokszorozódott. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság magánokirathamisítás bűntettében indított nyomozást, majd az eljárást – mivel az okiratok döntő többsége eltűnt – bizonyíték hiányában lezárták. Németh Zsolt, a Zuschlag-per vezető ügyésze tudósítónknak elmondta: Ladosnak a Vas megyei beléptetési ügyet érintő vallomását csaknem egy éve megküldték a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságra, de további fejleményekről nincsen tudomásuk, mert az illetékesek azóta nem jeleztek vissza.

Forrás: Népszabdság/MTI

Fodor Endre tanácsvezetõ bíró Lados István vádlottat hallgatja ki a Zuschlag János és 15 társa ellen - folytatólagosan, üzletszerûen, bûnszervezetben elkövetett csalás büntette és más bûncselekmények ügyében - folyó tárgyaláson a Bács-Kiskun Megyei B
Fodor Endre tanácsvezetõ bíró Lados István vádlottat hallgatja ki a Zuschlag János és 15 társa ellen - folytatólagosan, üzletszerûen, bûnszervezetben elkövetett csalás büntette és más bûncselekmények ügyében - folyó tárgyaláson a Bács-Kiskun Megyei B
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.