Zuschlag-per: a lótifuti Lados mögött egy befolyásos személyiség állt

Hiányos pályázataikkal is komoly támogatáshoz jutottak a Zuschlag Jánoshoz köthető szervezetek, a "csókosok". Erről vallott az egyik tanú hétfőn a Zuschlag János és társai ellen folyó büntetőper hétfői tárgyalásán.

Az egyik pályázatnál, amelynél Lados István járt el, nagyon sok hiányosság volt, amit a felhívás ellenére sorozatosan nem pótoltak, így nem lehetett elfogadni. Ezért felterjesztették állásfoglalásra a minisztériumhoz - mondta a tanú.

A minisztériumból az az utasítás jött, hogy a pályázat hiányosságait pótolták és el lehet fogadni - fűzte hozzá a tanú, aki 2003-tól az Ifjúsági és Sportminisztérium által kiírt pályázatokat kezelő Mobilitas közhasznú társaságnál dolgozott.

A tanú beszámolt arról, hogy Lados István másodrendű vádlott járt el több szervezet pályázata esetében. A vádirat szerint Lados István intézte azoknak a pályázatoknak az ügyeit, melyek Zuschlag János érdekeltségi körébe tartoztak.

"Lados csak egy lótifuti volt, aki mögött egy befolyásos személyiség volt, mert azok a pályázatok, amelyeket ő képviselt, kiemelt, milliós nagyságrendű összegeket kaptak" - mondta a tanú Fodor Endre tanácsvezető bíró kérdésére válaszolva.

A tanú a pályázati pénzek elosztásánál azt tapasztalta, hogy óvodák és iskolák a különböző táborozásra benyújtott pályázatai pár százezer forintot kaptak, míg a Zuschlaghoz köthető egyesületek milliós nagyságrendű támogatásban részesültek.

A bíró kérdésére, hogy miért nem ellenőrizték alaposabban a hiányos pályázatokat, a tanú válaszában kifejtette. a pályázatok tíz százaléka volt hiánytalan, és csak a szakmai beszámolók alapján folyt ellenőrizés.

A hétfőn kihallgatott további két tanú szintén úgy emlékezett, hogy azokkal a pályázatokkal rengeteg probléma volt, melyek esetében Lados István járt el.

A vádiratban szereplő, Zuschlag Jánoshoz köthető szervezetek pályázatai több esetben kaptak támogatást, annak ellenére, hogy a hiánypótlást nem adták be.

"Volt egy olyan kategória, hogy csókosok, akiknek a pályázatát előnyben részesítették" - mondta a tanú, aki magyarázatként hozzátette: azokat hívták egymás között "csókosoknak", akiknek voltak minisztériumi kapcsolataik.
Egy másik tanú elmondta: a pályázatokról érdemi döntést hozó Gyermek és Ifjúsági Alap (GYIA) tanácsánál attól kezdve, hogy Ocsovai Tamás helyett Mesterházy Attila lett az elnök, a pályázatok elbírálásának a rendje megváltozott.
Ettől kezdve nem nyerhetett olyan pályázat, amelyiket a szakértők nem támogattak - tette hozzá a tanú.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak fiktív civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlan megszerzésében működtek közre. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, két éve van előzetes letartóztatásban.

Zuschlag János a tárgyaláson
Kecskemét, 2009. szeptember 21. Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő ül a Bács-Kiskun Megyei Bíróság tárgyalótermében Kecskeméten, az ellene és tizenöt társa ellen folytatott büntetőper tárgyalásán. A politikust felbujtóként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolják. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.