Pláza Zugló szívében: határozatképtelenség miatt később döntenek

Határozatképtelenné vált a zuglói képviselőtestület, így tíz napon belül kell újra tárgyalniuk a Bosnyák téri Mundo-projektről. A városközpontba tervezett héthektáros területről szóló szerződést a polgármester akarta újratárgyaltatni, Weinek Leonárd szerint ugyanis az előnytelen a kerületnek.

Határozatképtelenné vált a zuglói képviselő-testület, így kedden nem tudtak szavazni az úgynevezett Mundo-projektről; a testületnek tíz napon belül kell ismét foglalkoznia a kérdéssel - közölte Oláh Nóra, az önkormányzat sajtóreferense az MTI-vel. A sajtóreferens elmondta: az ülésen az MSZP, az MSZDP és az SZDSZ képviselőcsoportja szünetet kért, majd módosító indítványokkal állt elő; az ezt követő vita ideje alatt vált határozatképtelenné a testület.

Bosnyák téri látványterv
Bosnyák téri látványterv

Az Echo Investment 2006 júniusában vásárolta meg a zuglói önkormányzattól a budapesti Bosnyák tér közelében található 6,8 hektáros területet, ahol egy közösségi térként szolgáló városközpontot kívánt építeni. Az Echo Investment 2006 decemberében három tervezőirodát bízott meg a Mundo megtervezésével. Az amerikai Laguarda.Low javaslatát tartották legjobbnak, ez alapján a RAS Építészeti és Tervező Iroda készítette el az építészeti koncepciót 2007-ben. Akkor úgy gondolták, hogy a földmunka hamarosan elkezdődhet, és 2010-ben kész az új városközpont, igaz, akkor a 4-es metrót is ekkorra várták Zuglóba.

Tavaly nyáron hagyták jóvá a terveket, azt követően a helyi politikusok és a környezetvédők is színre léptek. November 17-én Weinek Leonárd, Zugló független polgármestere bejelentette, hogy a Bosnyák térre tervezett beruházás szerződését újratárgyaltatja, mert a képviselők többségi szavazatával elfogadott módosítás szerinte előnytelen a kerületre nézve. A módosítására azután került sor, hogy egy vizsgálóbizottság megállapította: 270 millió forinttal többet ér a lengyel befektetők által korábban megvásárolt telek - az új beépítési tervek miatt -, mint akkor, amikor megvették. A módosítás ezt a különbözetet kompenzálná egyebek mellett úgy, hogy hatvan új P+R parkolót építenének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.