Zugló felújít

Az idén csaknem kétmilliárd forintot költ Zugló a helyi közterületek, parkok és utak felújítására, több helyszínen pedig jelző-lámpát telepítenek.

Zugló az idén tavaszig 650 millió forintot fordított különböző közterületi munkákra, eddig száz új parkoló és 16 ezer négyzetméternyi, összességében 2,5 kilométernyi felújított út- és utcaszakasz készült el. A kiemelt fasor-rekonstrukció keretében pedig mintegy 250 fát ültetettek el a XIV. kerületben. Idén további 1,2 milliárd forintot szán Zugló a köztéri fejlesztésekre.

A kerület polgármestere, Weinek Leonárd fontos tartja, hogy a gazdasági válság ellenére a kerület a lehetőségeihez mérten igyekszik szépíteni a helyi környezetet. Elmondta, a lakossági igények miatt 100 új, aszfaltburkolatú parkolót alakíttatott ki a Róna utcában a Gyarmat és a Lapály utca közötti szakaszon. Mellettük ezer négyzetméternyi zöldfelület szépült meg, s 32 fát ültettek.

Két 30 kilométer/órás, korlátozott sebességű övezetet is kialakítottak a Nagy Lajos király útja-Erzsébet királyné útja-Rákospatak utca-Telepes utca, valamint az Erzsébet királyné útja-Miskolci utca-Telepes utca-Rákospatak utca által határolt tömbökön belül. Az ott élők biztonságát és nyugalmát szolgálja az a 41 forgalomlassító küszöb, amelyet 18 millió forintból valósítottak meg.

A mintegy 2,5 kilométernyi útfelújítás nyolc utcát érintett. Ezek közül csak szőnyegezési munkát az Újvilág, a Vadvirág, az Abonyi, a Gödöllői, valamint a Remény utcában végeztek. A Kövér Lajos utcában, a Kupa vezér útján és a Róna közben az utak teljes szerkezete megújult, a három út négyezer négyzetméterének kicserélése csaknem 67,9 millió forintba került. Új járdaszakaszokat 16 helyen építtetett az önkormányzat, további két helyszínen pedig a vízelvezetést is kijavították, mindez összesen 42 millió forintba került.

A Vitézi Telkek és Tisztviselő Telep elöregedett, balesetveszélyes utcai fasorainak felújítása idén tavasszal lezajlott. A zöldrekonstrukciót egy külső kertészeti szakértő által készített állapotfelmérés előzte meg. A fasorok fáit egyenként megvizsgálták, és javaslatot tettek a szakmailag indokolt faápolási, valamint fakivágási és fapótlási munkákra. Összesen 241 új fát telepítettek. A faápolási munkák elvégzésével jelentősen csökkent a megmaradt idős fák által okozott balesetveszély lehetősége.

Júniusra fejeződik be három zuglói helyszínen mintegy ötezer négyzetméternyi útfelület felújítása. A Benkő utcában, a Zabla utcában valamint a Pákozdi téren zajló munkák 112,5 millió forintba kerülnek. Az utóbbi helyszínen térkővel burkolt parkolókat is kialakítanak. A Deés utcában is lecserélik a régi borítást mintegy ezer négyzetméteren.

Két új gyalogos átkelőhely létesül a Gvadányi-Bonyhádi, valamint az Ungvár utca-Fűrész utca találkozásánál. A Mexikói út Korong utcai és a Fogarasi út Bagolyvár utcai kereszteződésnél jelzőlámpákat telepítenek. A városháza Pétervárad utcai parkolóját a hivatal felől sorompóval zárják le, a Lovász utcát pedig egyirányúsítják. Az összes forgalomtechnikai beruházásra mintegy 60 millió forintot fordít a kerület.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.