Zugírászat miatt megrovást kapott a fideszes képviselő

Helybenhagyta az elsőfokú bíróság határozatát és jogerősen megrovásban részesítette kedden a Veszprémi Törvényszék Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselőt zugírászat miatt.

A honatyát abban találták bűnösnek, hogy 2005 és 2007 között jogtanácsosi tevékenységet végzett, holott ehhez nem voltak meg a szükséges jogosítványai. A törvényszék szerint az elsőfokú bíróság jogminősítése pontos volt, ugyanakkor a jogszabályi helyeket a törvényszék pontosította és mellőzte a szövegből azt a megállapítást, miszerint Horváth Zsolt cselekedete a társadalomra nézve hasznos volt.

Az ügyészség Horváth Zsoltot azért vádolta zugírászattal, mert egy betéti társaság (bt.) kültagjaként olyan tevékenységet végzett, amelyre csak ügyvéd vagy jogtanácsos lett volna jogosult. A vád szerint a Veszprém megyei képviselő 2005. szeptembertől megbízási szerződést kötött a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulásával. Horváth Zsolt a szerződésben a többi között a társulás területfejlesztési feladatait végezve pályázatok készítését vállalta, valamint a közbeszerzési eljárásokon való részvétel eseteiben a jogi tanácsadási, a szerződéskötések előkészítésének feladatait.

A szerződésben felsorolt tevékenységek ügyvéd vagy jogtanácsos által végezhető tevékenységek körébe tartoznak, így arra a bt. nem volt jogosult - állapította meg az első fokon eljáró Veszprémi Járásbíróság. Horváth Zsolt 2002. szeptember 1. és 2005. augusztus 31. között szerepelt a Veszprém Megyei Ügyvédi Kamara ügyvédjelölti névjegyzékében, ezt követően azonban egyik területi ügyvédi kamara nyilvántartásában sem. Jogtanácsosként egyik megyei (fővárosi) bíróság által vezetett jogtanácsosi névjegyzékbe sem jegyezték be, jogi szakvizsgát nem tett.

Kedden a Veszprémi Törvényszéken Horváth Zsolt az utolsó szó jogán azt hangsúlyozta, hogy jogtanácsosi munkát nem végzett, szerződéseket nem írt, csak a közbeszerzési eljárásokban vett részt, majd átolvasta a szerződéseket, hogy azok tartalma egyezik-e a közbeszerzési eljárással és aláírta azokat. Mészáros Mária tanácsvezető bíró az ítélet indoklásában elmondta, a szerződések között volt olyan is, amely nem a közbeszerzéssel volt összefüggésben, s ezt szintén aláírta Horváth Zsolt.

A törvényszék határozatában az elsőfokú eljárásban szereplő jogszabályi helyeket pontosította, helybenhagyva az ítéletet, vagyis megrovásban részesítette Horváth Zsoltot és kötelezte a bűnügyi költségek megfizetésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.