Zsarolás, vagy logikus lépés? - politológusok Gyurcsány döntéséről

Nincs visszaút Gyurcsány Ferenc számára: annak ellenére, hogy ismét nagy aránnyal MSZP-elnökké választották, a konstruktív bizalmatlansági indítvány folyamata valószínűleg folytatódik - mondták az MTI-nek szombaton nyilatkozó politológusok.

"Nehezen tudom elképzelni, hogy azok után, hogy ő ezt a lavinát elindította, ebből még lenne visszaút" - hangsúlyozta Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője.

A miniszterelnök maga indította el a folyamatot, ő állt az események élére. A kormányfő azt akarja, hogy befolyása legyen az utóda kiválasztására, majd később pártelnökként a kormány politikájára is. A jövőben, az ellenzéki évek után, egy esetleges újabb MSZP-győzelem esetén akár vissza is térhet kormányfőként - tette hozzá az elemző.

 

'Megzsarolta a társaságot'

Kiszelly Zoltán politológus szerint Gyurcsány Ferenc azzal nyerte meg a kongresszus szimpátiáját, hogy áldozatot vállalt a miniszterelnöki tisztség feladásával. "Tizenkilencre lapot húzott és a saját pártjában nyert. Kérdés, hogy a parlamentben is nyerni fog-e" - hangsúlyozta a politológus. A szombati tisztújításon szerinte Gyurcsány Ferenc ismét "megzsarolta" a tagságot bejelentésével. A kormányfő-pártelnök alapvető taktikája, hogy "mellék-hadszíntereket" alakít ki: a kongresszusi bejelentéssel ez a parlament, míg a pártelnöki posztjában sikerült megerősödnie - fűzte hozzá.

Kiszelly Zoltán úgy vélte: Gyurcsány Ferenc "komolyan gondolja" a miniszterelnök-cserét. A parlamentben sakk-matt helyzet alakult ki: a kormány nem tud többségbe kerülni, az ellenzék pedig nem tudja feloszlatni az Országgyűlést. Ezt a patthelyzetet kellett feloldani - tette hozzá.

Ha Gyurcsány Ferenc most távozik a miniszterelnöki posztból - nem pedig az európai parlamenti választási vereség után -, akkor még visszatérhet. Ez megkönnyíti az MSZP kampányolását az európai parlamenti kampányban is: szembeállíthatják a hatalomról lemondani képes Gyurcsány Ferencet a hatalomhoz ragaszkodó Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével - mutatott rá Kiszelly Zoltán.

'Kvázi szakértői kabinet lesz'

Szomszéd Orsolya úgy vélte, hogy ahogy két évvel ezelőtt, most is egy meglepő húzással érte el Gyurcsány Ferenc a nagyarányú támogatást, amíg azonban akkor egyfajta zsarolással kényszerítette ki ezt, most a változás érdekében önként hátralépett, a béke és a konszenzus jegyében adja át kormányfői pozícióját, megőrizve a pártelnökit.A két szakértő egyetértett abban, hogy újjáalakulhat az MSZP-SZDSZ-koalíció, a szocialisták valószínűleg a liberálisokkal kezdenek majd tárgyalásokat az új miniszterelnök jelöléséről. Szomszéd Orsolya úgy fogalmazott: "A régi szövetségesek egymásra találása kézenfekvő verzió".

Az új kormány valószínűleg "kvázi szakértői" kabinet lesz, kicsi az esély arra, hogy pártpolitikust válasszanak meg miniszterelnöknek. Párton belüli jelölthöz nem biztos, hogy tudna többséget találni a parlamentben az MSZP - tette hozzá.

'Nehezebb lesz nem beszélni'

Kiszelly Zoltán szerint is párton kívüli lehet az új miniszterelnök, mert a liberális jelöltet az MSZP nem szavazná meg, a szocialistát pedig az SZDSZ. Az SZDSZ-szel való újbóli "összebútorozás" nehézsége azonban, hogy előkerülhetnek az egy évvel ezelőtti viták - mondta a szakember. A technokrata jellegű kormány új miniszterelnöke a negyvenes évei elején lévő bankár, pénzügyi szakember lehet - tette hozzá. Kiszelly Zoltán szerint a Fidesznek egy szakértői kormány esetén nehezebb lesz nem beszélnie a saját programjáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.