Zöldülne az MDF

Zöld fordulatot sürget az MDF, Olajos Péter EP-képviselő szerint a zöld fejlesztések jelenthetik a kiutat a válságból. Bírálta a kormányt, amiért a környezetvédelmet luxusberuházásnak tekinti.

Zöld fordulatra van szükség Magyarországon a gazdaságban és a beruházások területén is - hangsúlyozta Olajos Péter, az MDF európai parlamenti képviselője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón. A gazdasági válságra hivatkozással nem lehet a hazai környezetvédelmi kiadásokat csökkenteni úgy, ahogy azt Szabó Imre környezetvédelmi miniszter teszi, illetve gondolja, sőt ellenkezőleg, a gazdasági válságból való kilábalás legfőbb motorja a zöld fejlesztés lehet - hangsúlyozta a képviselő.

Az MDF szerint Magyarországnak egy zöld New Dealre volna szüksége, hasonlóan ahhoz, amikor az 1929-es, Amerikából kiinduló világválság idején a nagy gazdaságfejlesztési programok dinamizálták újra a gazdaságot. A környezetkímélő technológiák elterjesztése, a zöld munkahelyek létrehozása rövid- és hosszú távú gazdasági előnyt jelentenének a hazai vállalkozásoknak, egyben elmozdítanák az országot abból a sajnálatos sereghajtó pozícióból, amiben pillanatnyilag az alternatív energiák felhasználása tekintetében van.

Gyurcsány Ferenc és kormánya még mindig nem jutott túl azon a szemléleten, ami a környezetvédelmet egyfajta luxus beruházásnak tekinti - mondta Olajos Péter. Rámutatott: a világ nagy hatalmai felismerték a zöld fordulatban rejlő esélyt és lehetőséget, azt a gazdasági válságból való kilábalás motorjának tekintik.

Ezt példázza az, hogy Barack Obama amerikai elnök nemrég egy 150 milliárd dolláros programot indított el, aminek a célja az, hogy Amerikában nem kevesebb mint 5 millió munkahelyet hozzon létre, elsősorban "zöld-galléros" munkahelyeket.

Bírálta Szabó Imre környezetvédelmi minisztert, aki egy szakmai kerekasztal-beszélgetésen úgy fogalmazott, a zöld paradigmaváltás csak sziszifuszi munkával érhető el, és még nem jött el egy zöld forradalom ideje. Ez Olajos szerint a kormány érdektelenségét mutatja .

Kifejtette, hogy energiahatékonysági és energiatakarékossági fejlesztésekkel, a megújuló energiaforrások arányának növelésével munkahelyek ezreit lehetne létrehozni, a fűtési költségeket pedig jelentősen csökkenteni. Rámutatott, hogy a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentésével Magyarország jelentős többletbevételhez juthatna szén-dioxid-kvótájának értékesítése útján.

Olajos Péter hangsúlyozta, hogy a gazdasági válság közepén soha nem volt időszerűbb a zöld fordulat, egy zöld gazdaságélénkítő program, mint ma. Az MDF ezen a programon dolgozik, de ahhoz, hogy a program megvalósuljon, a magyar kormánynak kellene nagyon komoly szemléletváltozáson átmennie, hogy a gazdasági válságból Magyarország mielőbb kikerülhessen - hangsúlyozta az MDF EP-képviselője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.