Zöldenergiák az Erzsébet-téren

Biciklis mobiltöltés, napenergiás pad, vízzel működő játékok - interaktív kiállítás nyílt az Erzsébet téren.

Kerékpárral feltölthető mobiltelefonok, alternatív energiával tölthető laptopok, nap,- szél, és vízenergiával működtetett játékok és kiállítási installációk, fiatal iparművészek hulladékszobor bemutatója, melyet a látogatók saját maguk fejlesztette áram segítségével tekinthetnek meg, no és az ELTE fiatal kutatói által fejlesztett, bárki számára kipróbálható háromkerekű elektromos kisautó - ezek voltak a Budapesti Erzsébet téren szombaton megnyílt, alternatív energiákról szóló interaktív bemutató látványos elemei.

A hivatalosan március 6-án ünnepelt Energiatakarékossági Világnap jegyében indította a Magyar Villamos Művek Energia 2.0 című programját, amellyel az Európai Unió energetikai célkitűzéseit kívánja népszerűsíteni. Konkrétan azt, hogy 2020-ig 20 százalékkal csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása és ugyanennyivel az energiafogyasztás, miközben 20 százalékkal nőjön a megújuló energiafajták termelése. Ettől hazánk vállalásai még jócskán odébb vannak, hiszen, ahogy Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára közölte, az évtized végére az Új Széchenyi terv mintegy 75 milliárd forintos energetikai fejlesztési kerete ellenére is csak tíz százalékkal sikerülhet csökkenteni az ország energiafelhasználását, a megújuló energiák részarányát pedig csupán 14,6 százalékra tudjuk majd emelni.

A tárca és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mindenestre az Ipari Energiafogyasztók Érdekképviselete Egyesülés (IPENERG) Egyesülés kezdeményezésére a következő héten Virtuális Erőmű Programot indít, mely az évtized végére egy 200 MW teljesítményű erőmű villamosenergia-termelését válthatja ki igazolt energia megtakarításokkal. A program el fogja ismerni az energiahatékonyságban élenjáró vállalatokat és az energiaveszteség feltárásában közreműködő szakembereket. Ennek révén hazánk 2020-ig határidős kötelezettségének egyharmadát tudja teljesíteni. A másik kétharmadot viszont lakossági körben, kell megtakarítani - fogalmazott az államtitkár.

A zöldenergiai happening részeként az elektronikus zenét népzenei elemekkel egyesítő Balkan Fanatik adott koncertet, melynek energiafelhasználását nemcsak az országban, de Európában is először teljes egészében napenergiával biztosították.

A látogatók között különösen a biciklis mobiltöltés volt népszerű, mely a fejlesztő szerint ugyanannyi idő alatt frissíti fel telefonunkat, mintha azt az autó szivargyujtójába kötnénk. Baji Csaba, az MVM vezérigazgatója szerint egyébként egy feltöltéssel nagyjából 30 kilogramm szén-dioxid kibocsátásától kíméljük meg a környezetet. Aki pedig a taposásban elfáradt, olyan padokra is leülhetett, amelyek világítását napelemek szolgáltatták. Igaz, a fejlesztőtől megtudtuk, e padok ára még eléggé borsos, 300 ezer forint körül van.

A bemutató egyébként június végéig várja az alternatív energiák iránt érdeklődőket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.