A zöldek hiányolják a környezetvédelmi tárcát, az LMP-vel tárgyaltak

A legnagyobb taglétszámú és társadalmi respektusú zöldszervezetek vezetőivel konzultált a fővárosban az LMP. A civilek és a párt leendő parlamenti frakciójának képviselői a lehetséges együttműködésről, a közösen vállalt ügyekben elképzelhető munkamegosztásról egyeztettek.

A tanácskozás után tartott sajtótájékoztatón Jávor Benedek, az LMP ügyvivője kifejtette: bár a párt részben a nonprofit szférából nőtt ki, és aktív környezetvédőket is a tagjai sorában tud, a parlamentbe kerülésük egyáltalán nem teszi feleslegessé, hogy a civilek a jövőben is aktívan részt vegyenek a környezetpolitika formálásában, illetve a környezetvédelem napi ügyeiben.

Az ügyvivő szerint a mezőgazdasági támogatások kérdése, a földtörvény, a klímavédelem, az uniós pénzek felhasználása, a vízgazdálkodás, azt energiapolitika, az adóügy, valamint az állampolgári részvétel lehetősége a legkézenfekvőbb olyan terület, ahol szükség van a civilek és az ökopolitika együttműködésére.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport vezetője azt hangsúlyozta, hogy a tárgyaláson könnyű volt megtalálni a közös hangot az újdonsült politikusokkal, ugyanakkor a megbeszélés hangulatát erősen befolyásolta az az aggodalom, amit a környezetvédelmi tárca tervezett megszüntetése miatt éreznek. Lukács elsősorban a folyamatban lévő ügyek, illetve az eddigi információk alapján gazdátlanul maradó területek sorsa miatt nyugtalan.

- Fontos, hogy a fenntarthatóság kérdése végre politikai képviseletet kapott. Ugyanakkor az LMP-t – ugyanúgy, mint a többi pártot – elsősorban a munkája nyomán fogjuk megítélni: ha a jogszabályok, amikhez a támogatásukat adják, segítik az ország fenntartható fejlődését és az egészséges környezet megőrzését, akkor számíthatnak a támogatásunkra – fogalmazott Lukács András.

Újságírói kérdésekre válaszolva Jávor Benedek annyival egészítette ki az elhangzottakat, hogy a frakcióvezető személyéről még nem döntöttek. Az LMP várhatóan júniusban tisztújító közgyűlést tart, ahol a párt és a frakció együttműködését is szabályozzák majd.

A tájékoztatót követő beszélgetés során az is kiderült, hogy az LMP a parlamenti tevékenységen belül a környezetvédelmi bizottsági munkát tartaná a maga számára a leginkább testhezálló feladatnak, ugyanakkor – mivel az új Országgyűlés bizottsági struktúráját még senki nem ismeri – ennél konkrétabb terveik egyelőre nincsenek.

A párt közben a nemzetközi zöldpolitikában is megpróbál előrébb lépni: hivatalosan is kérték a felvételüket az Európai Zöld Pártba, ahol jelenleg megfigyelőként vannak jelen.

Jávor Benedek és Lukács András a tárgyalás eredményeiről számol be az LMP politikusai jelenlétében
LMP
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.