Zászlózzák a jó strandokat

Egy Fertő-tavi, egy Velencei-tavi, egy Tisza-tavi és 26 balatoni strand, valamint egy Fertő-tavi és négy balatoni kikötő nyerte el idén a kékhullám zászlót a színvonalas szolgáltatásaiért - jelentette be Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter szombaton Balatonfüreden.

A zászlókat az egyik nyertes helyszínen, a füredi Esterházy strandon átadó miniszter elmondta, hogy miközben a minősítésre nevezők száma tavalyhoz képest nem változott, az általuk képviselt szolgáltatások színvonala sokat javult. A minősítést azok a strandok és kikötők nyerhették el, amelyek a legtisztább fürdővízzel és partszakasszal rendelkeznek, megfelelő infrastruktúrát és higiéniai feltételeket biztosítanak, valamint kiemelten figyelnek a biztonságra és a gyermekekre.

A minősítő zászlókat 2004-ben osztották ki először, a követelményrendszert a nemzetközi kékzászló mozgalom minősítő szempontjai alapján dolgoztak ki. Kezdetben csak a balatoni strandok mérettettek meg, tavaly óta viszont már a többi három nagy magyar tónál lévő strandok és kikötők is nevezhettek.

A minősítést a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából és finanszírozásával a Balatoni Szövetség végezte az ÁNTSZ, továbbá civil és szakmai szervezetek bevonásával. A pontozásnál a szakemberek figyelembe vették a sportolási, étkezési és szórakozási lehetőséget is, továbbá, hogy mennyire rendezett egy-egy strand területe, mennyi pihenőhely jut egy vendégre, kellő figyelmet fordítanak-e a tisztaságra és a hulladékgyűjtésre. A biztonságosság fokmérője volt, hogy van-e úszómester, elsősegély-nyújtó hely, és vízimentő-szolgálat.

A kékhullám zászló elnyerésének feltétele volt az is, hogy biztosítva legyen a mozgáskorlátozottak számára is a megfelelő illemhely, akadálymentesítés.

A miniszter az átadási ünnepségen hangsúlyozta, hogy a Balaton vízminősége kiváló és megfelelő a vízállás is, így balatoni fürdőzők az idén is ideális körülmények között strandolhatnak.

Hatvani Miklós, a Balatoni Szövetség ügyvezető elnöke a díjazottak közül kiemelte a Fertő-tavi strandot, amely "a világ bármely pontján megállná a helyét a minőségi szolgáltatásaival", továbbá a Velencei-tó partján lévő gárdonyi strandot, mint az első igazi ökofürdőhelyet. Az utóbbinál szélkerék termeli a villamos energiát a kemping térvilágításához, napelemek melegítik a zuhanyozó vizét, a mosogatáshoz pedig 98 százalékban oldódó mosogatószert használnak.

Az Európai Bizottság a közelmúltban ismertette annak a felmérésnek az eredményét, amely a fürdőhelyek vízminőségét vizsgálta a tavalyi üdülési szezonban - a környezetvédelmi tárca tájékoztatása szerint. Ebben Magyarország jól szerepelt, hiszen a vizsgált 256 fürdőhelyéből 220 megfelelt a minőségi előírásoknak, és ebből 131 kiváló minőségűnek bizonyult. A magyar fürdőhelyek fejlődését bizonyítja az is, hogy míg 2007-ben egy tucatnyit be kellett bezáratni, a tavalyi fürdőidényben már csak hét strandra került lakat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.