Zárt tárgyaláson folytatódik a pszichiátriai per

Március 16-án zárt tárgyalással folytatódik a Kiskunhalasi Városi Bíróságon annak a három ápolónak a pere, aki ellen a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában lezajlott vizsgálatok után emelt vádat az ügyészség .

Sárközy Szabolcs, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szóvivőjének csütörtöki közlése szerint a január 10-ei első tárgyalási napon Nagyné Tajti Ilona tanácsvezető bíró helyt adott a védelem kérésének, és zárt tárgyalást rendelt el, hozzátette azonban: az ítélethirdetés nyilvános lesz.

Sárközy Szabolcs elmondta: a szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indított ügyben az eddigi tárgyalási napokon a vádlottak mellett tanúkat és a szakértőket hallgattak meg. Az eljárás további tanú- és szakértői meghallgatásokkal folytatódik.

A vádirat szerint az ügy három vádlottja Kiskunhalason, a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában dolgozott ápolóként. Az elsőrendű vádlott 2009 nyara és 2010 januárja között hat alkalommal - a szubintenzív szobában és a fürdőszobában - fajtalankodott egy az otthonban ápolt kóros elmeállapotú sértettel, akit megkötözött, és a szájába zsebkendőt tett.

A másodrendű vádlottat azzal vádolják, hogy az egyik - szintén kóros elmeállapotú - gondozottat megütötte és megrugdosta, a harmadrendű vádlottat pedig azzal, hogy jogtalan haszonszerzés végett bántalmazással, illetve azzal fenyegetve arra kényszerített két másik gondozottat, hogy élelmet vásároljanak neki, egy harmadikat pedig bántalmazott.

A korábban letartóztatott vádlottak szabadlábon védekeznek, közülük ketten továbbra is az intézményben dolgoznak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.