Zárt ülésen hallgatják meg a kémkedéssel gyanúsított jobbikost

Zárt ülésen faggatja a parlament nemzetbiztonsági bizottsága Kovács Béla kémkedéssel gyanúsított jobbikos európai parlamenti képviselőt és Vona Gábort, a párt elnökét.
Kovács Béla érkezik meghallgatására
Kovács Béla érkezik meghallgatására
Kurucz Árpád / Népszabadság

A Jobbik azt kezdeményezte, legyen nyilvános a meghallgatás. Az ülés előtt a pártelnök és Mirkóczki Ádám bizottsági tag is azt mondta, nincs titkolnivalójuk. Ha a többség mégis a zárt ülés mellett dönt, szerintük az azt jelzi, hogy a Fidesz politikai támadásáról van szó. Kovács Béla újságíróknak mindössze annyit mondott, „tiszta szívvel és lélekkel” készül a meghallgatásra.

Az ülésen az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Legfőbb Ügyészség illetékesei is beszámolnak, szintén zárt körben.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció független képviselője – aki korábban elnöke volt, most viszont nem tagja a testületnek – nem vehet részt a bizottsági ülésen, amit sérelmezett.

A Magyar Nemzet csütörtökön Orosz ügynök a Jobbikban? címmel arról írt, hogy Polt Péter legfőbb ügyész Martin Schulzhoz, az Európai Parlament elnökéhez fordult, indítványozva, hogy az EP függessze fel Kovács Béla mentelmi jogát. A lap meg nem nevezett forrásból származó értesülése szerint a jobbikos képviselővel szemben az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést az Európai Unió intézményei elleni kémkedés gyanúja miatt.

Kovács úgy reagált: soha nem volt egyetlen titkosszolgálat tagja, nem működött velük együtt, és ilyen megkeresés sem érkezett hozzá.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.