Zárolták a MAL-vezér vagyonát

Zár alá vette Bakonyi Zoltánnak, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatójának ingatlanvagyonát és a cégben lévő üzletrészét pénteken a Veszprémi Városi Bíróság. Erről Meződi János, a bíróság elnökhelyettese tájékoztatta az MTI-t.

Ugyancsak zár alá vette a bíróság F. Józsefnének, az ajkai timföldgyár környezetvédelmi és laborfelelősének ingatlanvagyonát - tette hozzá.

Meződi János megjegyezte: gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben D. Józsefet, a Mal Zrt. műszaki igazgatóját is, de vele kapcsolatosan a bíróság pénteken nem hozott zár alá vételi végzést.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Bakonyi Zoltánt halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével gyanúsítja, míg F. Józsefnét és Deák Józsefet közveszélyokozás és környezetkárosítás gyanúja miatt hallgatták ki. 

Bakonyi Zoltánt október 11-én állította elő a rendőrség, majd a vezérigazgatót őrizetbe vették. A Veszprémi Városi Bíróság két nappal később elrendelte Bakonyi Zoltán azonnali szabadlábra helyezését. A döntés fő indoka az volt, hogy a bűncselekmény alapos gyanúja sem állapítható meg az eljárás ezen kezdeti szakaszában. A Veszprém Megyei Bíróság október 19-én hozott másodfokú, jogerős döntésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság végzését, így a vezérigazgató szabadlábon maradhatott. A megyei bíróság ugyanakkor halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében megállapította az alapos gyanút Bakonyi Zoltánnal szemben.

A rendőrség az ügyben október 15-én gyanúsítottként hallgatta ki a Mal Zrt. műszaki igazgatóját, Deák Józsefet, majd néhány nap múlva F. Józsefnét is, az ajkai timföldgyár környezetvédelmi és laborfelelősét. (A Mal. honlapja szerint a laboratóriumvezető Fodor Józsefné.) A két gyanúsított nem tett vallomást és a gyanúsítás ellen panasszal élt, mindketten szabadlábon védekezhetnek.

Bakonyi Zoltán (középen) a MAL Zrt. igazgatója és Tolnai Lajos a MAL Zrt. igazgatótanácsának elnöke sajtótájékoztatót tart
Kolontár, 2010. október 5. Bakonyi Zoltán (b3) a MAL Zrt. igazgatója és Tolnai Lajos a MAL Zrt. igazgatótanácsának elnöke sajtótájékoztatót tart a Veszprém megyei Kolontáron, miután a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.) Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én mintegy egymillió köbméternyi mérgező, maró hatású vörösiszap ömlött ki gátszakadás miatt. A térségben katasztrófahelyzet alakult ki. Az áradás három települést - Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely - öntött el. Mintegy 40 négyzetkilométeres terület lakossága és élővilága van veszélyben. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.