WJC: Nahum Goldmann-éremmel tüntették ki Németh Miklóst

Azért tüntették ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) közgyűlésének végén Németh Miklós volt miniszterelnököt, mert segített a zsidóknak, hogy Budapesten keresztül, a Malév járataival hagyják el a Szovjetuniót - közölte a szervezet az MTI érdeklődésére szerdán.

A WJC vasárnaptól keddig tartotta közgyűlését Budapesten.

Az esemény végén Nahum Goldmann-éremmel tüntették ki Németh Miklós korábbi kormányfőt. (Nahum Goldmann a Zsidó Világkongresszus alapítója, 1949-1977 közötti elnöke volt.)

A szervezet kiemelte: Németh Miklós az 1980-as évek végén hozzájárult a vasfüggöny megnyitásához, és támogatta a Szovjetunióból távozni szándékozó zsidókat, hogy Izraelbe, az Egyesült Államokba és más országokba menjenek.

A volt miniszterelnök "mindig nagy támogatója volt a zsidóknak és a WJC-nek", és segítsége elismeréseként adományozták neki a kitüntetést - tudatta a szervezet.

Németh Miklós az elismerés átvételekor azt mondta, hogy az elmúlt években Magyarország megtapasztalta: az antiszemitizmus, a rasszizmus jelen van az országban. Remélhetőleg a politikusok megtalálják a lehetőségét annak, hogy visszaszorítsák ezeket a jelenségeket, mert ha kudarcot vallanak, "szomorú és bizonytalan jövő" elé nézhet az ország - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.