Wieszt János függetlenként folytatja

Wieszt János kedden hivatalosan is bejelentette a Fővárosi Közgyűlés MSZP frakciójának, hogy független képviselőként kíván a továbbiakban politizálni.

A közlés szerint a frakció kérte Demszky Gábor főpolgármestert hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket. Azokban a bizottságokban ahol Wieszt János tag volt, az MSZP frakció tagcserével oldja meg a szocialista képviseletet - tették hozzá.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást annak kapcsán, hogy a Fidesz XI. kerületi szervezete hatalommal való visszaélés gyanúja miatt feljelentette Wieszt Jánost.

A Fidesz helyi szervezete szerint Wieszt János kétmillió forint csúszópénzt fogadott el, amelyet egy titokban készített videofelvétel tanúsít; a bemutatott felvételen az látszik, hogy a szocialista politikus, aki a XI. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának is az elnöke, egy borítékot vesz át.

Sajtóinformációk szerint a videó 2007-ben, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában készült. Wieszt, aki akkoriban a kamara főtitkára is volt, a testület budai épületében fogadott egy ügyfelet. A felvételt a vállalkozó készítette. A pénz átvételekor egy önkormányzati üzlethelyiség eladásáról van szó.

Wieszt János szombat este az Echo Tv Heti mérleg című műsorában azt mondta: az elhíresült videofelvételen valójában kölcsönt kapott a vállalkozótól.

A csúszópénz elfogadásával megvádolt Wieszt János ártatlannak és egyben politikai áldozatnak tartja magát. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében ugyanakkor bejelentette, hogy kezdeményezi MSZP-s párttagságának felfüggesztését.

Azt írta ugyanakkor, hogy önkormányzati képviselői mandátumáról és az általa viselt tisztségekről nem mond le, mivel ezzel - szerinte - azt a hamis látszatot keltené, hogy elismeri a bűnösségét.

Ez azt jelenti, hogy Wieszt János csütörtökön, immár független képviselőként kíván részt venni a Fővárosi Közgyűlés ülésének munkájában.

Wieszt bejelentette azt is, hogy mivel személye tehertétellé vált az MSZP számára, ezért nem kíván elindulni az őszi önkormányzati választásokon.

Lendvai Ildikó leköszönő szocialista pártelnök vasárnap azt mondta: ha Wieszt János nem mond le kerületi és fővárosi önkormányzati mandátumáról, akkor az illetékes szervezeteknek módjuk van arra, hogy kizárják a frakciókból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.