West Balkán: szigorít a kormány a hatósági engedélyezésben

A jövőben hatósági engedélyt kell kérnie a háromszáz résztvevőnél nagyobb beltéri, illetve az ezer látogatónál többet fogadó kültéri rendezvények szervezőinek - ismertette Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön újságírókkal a West Balkán szórakozóhelyen történt, három fiatal lány halálát követelő tragédia nyomán hozott jogszabályváltozásokat.

Pintér Sándor hangsúlyozta: a legkésőbb 90 napon belül hatályba lépő kormányrendelet- és törvényváltozások alapján nem kell majd engedélyt kérni a gyülekezési jog hatálya alá eső rendezvények esetén, illetve a választási, egyházi, vagy családi eseményekhez.

A belügyi tárca vezetője szerint a módosítások a jövőben biztosítják, hogy a fiatalok békésen, jó érzéssel, biztonságban és felhőtlenül tudjanak szórakozni.

Kiemelte: a korábbi jogi környezet megváltoztatására azért volt szükség, mert az lehetőséget teremtett a visszaélésre. Mivel a szórakozóhelyek ellenőrzését csak a működés megkezdésétől számított 30 nap után végezték el, így sok szervező már ennek a határidőnek a lejárta előtt visszavonta bejelentését, amelyet néhány nappal később ismételten benyújtott - fűzte hozzá.

A miniszter bejelentette, a jövőben ezzel szemben rendőrségi, tűzoltósági és amennyiben szükséges építésügyi, valamint egészségügyi vizsgálat is szükséges a fent említett méretű rendezvények megtartásához.

A hatósági engedélyeztetést a jegyző fogja össze, így az ő kötelessége, hogy kiadja az engedélyt a terem használatára - mutatott rá a kormány képviselője.

Pintér Sándor megjegyezte: a szórakozóhelyekkel szemben alkalmazható szankciók mértékét is jelentősen megemelték, így ezentúl tűzesetek során 2 millió forintos, sérülésekkel járó esetekben pedig 3 millió forintos büntetés is kiszabható, míg a szabálysértési bírság felső határa 200 ezer forintra emelkedik.

Hozzátette: a jelenleg is üzemelő szórakozóhelyek fenntartóinak kilencven napjuk van arra, hogy hatósági engedélyhez folyamodjanak.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy semmilyen uniós szabályozás sem tiltja az ország azon jogát, hogy szabályozza a szórakozóhelyek engedélyeztetését.   

Nagy Anna kormányszóvivő ezzel összefüggésben aláhúzta: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felülvizsgálta a sportlétesítmények üzemeltetési feltételeit is. A jövőben mindig tájékoztatni kell a résztvevőket a létesítmények maximális befogadóképességéről, ha pedig ennél több látogató érkezik, akkor az a létesítményt igénybevevő felelőssége. A kormány célja ezzel, hogy kitágítsa azt a kört, "ahol remélhetőleg nem fordul elő még egyszer a West Balkánéhoz hasonló tragédia" - fejtette ki a szóvivő.

Pintér Sándor a kormányszóvivői tájékoztatón a katasztrófa kapcsán felidézte, hogy a rendőrség "gyors és pontos" vizsgálata olyan szabálytalanságokra és jogi hiányosságokra irányította rá a figyelmet, amelyek elősegítették a tragédia bekövetkeztét.

A West Balkán szórakozóhelynek 302 főre méretezett termébe összesen 2.932-en váltottak jegyet, az "elképesztő módon túlterhelt" helységnek pedig csak egyetlen, hat méter széles ki- és bejárata volt, a három áldozat pedig az egyszerre történő távozás és érkezés során vesztette életét - mutatott rá a miniszter.

Január 15-én Budapesten, a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen három fiatal lány halt meg a diszkóból kiáramló tömegben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn nyolc ember ellen tett vádemelési javaslatot. Az ügyben keletkezett iratokat a BRFK átadta a Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészségnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.