West Balkán: Szabadlábon az egyik gyanúsított

Szabadlábra helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság a szombat éjszakai budapesti diszkótragédia egyik gyanúsítottját - erősítette meg az MTI információját Papp Gábor, a gyanúsított védője kedden este. A Fővárosi Bíróság szerint az eljárás a gyanúsított szabadlábon hagyása mellett is lefolytatható.

Az ügyvéd elmondta: ügyfelével, Sz. Győzővel szemben, aki a létesítményt bérbe adó cég ügyvezető-tulajdonosa, semmilyen kényszerintézkedést nem rendeltek el.

Az ügyészség korábban arra hivatkozva kezdeményezte az öt gyanúsított előzetes letartóztatását, hogy szerintük szabadlábon hagyásuk esetén feltételezhető, hogy a gyanúsítottak meghiúsítanák, megnehezítenék, vagy veszélyeztetnék a bizonyítást.

A Fővárosi Bíróság azt közölte, hogy a végzés szerint bár megállapítható a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja, azonban az előzetes letartóztatás elrendelésének ügyészi indítványban foglalt különös okai nem állnak fenn. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a bizonyítási eljárás a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén is lefolytatható.

A többi gyanúsított ügyében szerdán dönt a bíróság.

Szombat éjszaka a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen a diszkóból kiáramló tömegben három fiatal lány vesztette életét. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány közlése szerint fulladás okozta.

Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap este jelentette be, hogy öt embert őrizetbe vettek és több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indult eljárás.

A nyomozók az őrizetbe vételt követően kezdeményezték az ügyészségnél a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

A belügyminiszter vasárnap késő esti tájékoztatóján kiosztott sajtóanyagban monogramokkal - Sz. Gy.; K. T.; A. G.; F. B. G.; P. L. - jelölték a gyanúsítottakat. A budapesti rendőrfőkapitány az MTI kérdésére vasárnap elmondta: az öt ember közül ketten a rendezvény szervezői, ketten a helyiség bérbeadói, egy ember pedig a programsorozat szervezője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.