West Balkán-ügy: nem hibázott az ügyeletes tiszt

Semmilyen vétséget, mulasztást vagy felelősséget nem állapított meg a rendőrség belső vizsgálata azzal az ügyeletes tiszttel szemben, aki fogadta a West Balkán szórakozóhelyről érkezett bejelentéseket tavaly januárban, a három halálos áldozatot követelő tragédia előtt – közölte Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója.

A Magyar Nemzet keddi számában azt írta, hogy Morvai Krisztina jobbikos európai parlamenti képviselő múlt vasárnap feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a legfőbb ügyésznél, miután a West Balkán-ügy ítéletének indoklásában elhangzott: a rendőrséget több, a végzetes eseményen részt vett fiatal hívta telefonon a tragédia idején, ám az ügyeletesek "nem siettek a segítségükre, csak flegma válaszokat adtak".

Garamvölgyi László a lap által közölt cikkre reagálva az MTI-nek elmondta, hogy nem várták meg a Legfőbb Ügyészség intézkedését az ügyben, hanem még hétfőn soron kívüli belső vizsgálatot rendeltek el. A dandártábornok közölte: a telefonos bejelentés hangfelvételének vizsgálata alapján egyértelműen megállapítható, hogy a telefonügyeletes sem szakmai mulasztást, sem vétséget nem követett el.

A kommunikációs igazgató a Blikk című lap szintén kedden közölt cikkére reagálva leszögezte: a tragédia éjszakáján érkezett telefonos segélykérés közben a beszélgetés során valóban elhangzott az ügyeletestől az a mondat, hogy "ne járjon buliba, akkor nem lesz tömeg". Ez azonban egy szövegkörnyezetből kiragadott fél mondat, ugyanis a bejelentő közlése alapján a rendőrség egy sokkal fontosabb dolgot szeretett volna tisztázni, mégpedig a késelés tényét.

A lap által közölt másik megjegyzésre reagálva, miszerint a rendőrség az egyik segélykérés alapján nem akart kimenni a szórakozóhelyre, Garamvölgyi László kijelentette: a bejelentés egy lopásra, lökdösődésre, illetve arra vonatkozott, hogy nem férnek el a teremben az emberek. A tragédia éjszakáján a rendőrségre érkezett segélykérésekről szóló, az MTI birtokába került, szó szerinti leiratból kiderül: egy magát Dánielnek nevező férfi 23 óra 14 perckor tett elsőként bejelentést arról, hogy hatalmas a tumultus a szórakozóhelyen, és a beszélgetés közben az ügyeletes hallotta, amint valaki a háttérben arról beszél, valakit megkéseltek. Miután tisztázták a pontos helyszínt, újra rákérdezett az ügyeletes arra, megkéseltek-e valakit. 

Erre a bejelentő azt mondta, hogy a késelésről két másik férfitól hallott, és már két rendőr is a helyszínen van. Azután arról beszélt, hogy mindenkit beengednek, és már nem lehet elférni. Erre válaszul mondta az ügyeletes: "Hát ne járjon buliba, és akkor nem lesz tömeg. Engem most csak a késelés érdekel". A rendőrségi telefonügyeletes a bejelentőt ezt követően azonnal kapcsolta a kerülethez, nekik már a Dániel nevű férfi pánikrohamról, törött lábú, ájult és megtaposott sérültekről beszélt, és helyszíni értesülésre hivatkozva, a rendőrség kérdésére válaszolva újra megemlítette a késelést. Pár perccel később egy másik, névtelen telefonos bejelentő szintén arról beszélt, hogy valakit megkéseltek a tömegben, és a biztonsági őrök "két eszméletlen, félholt embert" hoztak onnan ki.

Egy harmadik bejelentő, egy női hang azt mondta, hogy a "lépcsőn lerugdosták a tömegben”, meglopták ezer forinttal és "nem annyi férőhelyes szórakozóhely, amennyit beengedtek", ezért hatalmas a tömeg. A rendőrségi ügyeletes erre válaszul azt mondta, hogy lopás és könnyű testi sértés miatt tegyen feljelentést a kerületi rendőrségen, mert nem tudja megmondani, ki volt az elkövető, a lökdösődés magánindítványos ügy, a szórakozóhely bővítése pedig nem az ő hatáskörük, ezért nem fognak kimenni a helyszínre.

Garamvölgyi László az MTI-nek kedden azt mondta: a hangfelvételt és annak szó szerinti leiratát csatolták a bizonyítékokhoz, azt a bíróság az ítéletének indoklásához is felhasználta. A Nyugati téri – azóta bezárt –szórakozóhelyen 2011. január 15-én éjjel mintegy háromezer fiatal volt egyszerre, amikor egy lépcsőházi tumultusban három lány megfulladt, tucatnyian pedig megsérültek. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság múlt hét szerdán kihirdetett, elsőfokú ítéletében halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt két év nyolc hónap, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte Szalontai Győzőt, a West Balkán Kft. egyik ügyvezetőjét, az intézmény bérbeadóját, Kecskés Tamást, Csanádi József rendezvényszervezőt és a program biztonságáért felelős Hranek Istvánt. A szóbeli indoklás során a bíró a rendőrség felelősségét is felvetette.

A West Balkán tragédia. A MÚOSZ Nagydíja a legkiemelkedőbb teljesítményért
A West Balkán tragédia. A MÚOSZ Nagydíja a legkiemelkedőbb teljesítményért
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.